Regisztráció a Népkert jövőjéről szóló beszélgetésre

December 1-én a szervezők kávéházi jellegű beszélgetésre várják azokat az érdeklődőket, akik szeretnének a miskolci belváros és egyben a megyeszékhely elsőszámú, legnagyobb nyitott közterületének, zöldterületének, parkjának, a Népkertnek a jövőjéről eszmét cserélni. Mindezt szakértők segítségével, akik vázolják a lehetőségeket, adottságokat, korlátokat. Ez lesz a Városi Esték sorozat második nagy rendezvénye, amelyre az első hatvan jelentkező tud regisztrálni.

A Városi Esték egy olyan tematikus programsorozatot jelent, ahol heteken keresztül emel be a szervező stáb (az önkormányzat és civil partnerei) egy fontos közérdekű-közéleti témát a helyi érdeklődés középpontjába. Valamit, ami fontos vagy fontos lehet bármely/minden miskolcinak, ami fontos a városnak, és amiről szükséges hogy miskolciként beszélgessünk. Aminek a sorsa még nyitott, sok minden történhet – de ha elindulhat később egy fejlesztés, egy beruházás, akkorra már láthassuk, mit szeretnének a városlakók.

A program keretében először mindenféle háttérinformációk olvashatók – elsősorban itt a tervezzukmiskolcot.hu weboldalon, egymást követő cikkek formájában –, a kérdéses terület/objektum történetéről, a kapcsolódó szakterületek vezető szakembereinek meglátásai, grafikák, térképek. A végén pedig jön a beharangozott közösségi beszélgetés, aminek jelen esetben színhelye a Népkert, témája a Népkert, időpontja pedig december 1.

A pontos kezdési időpont csütörtök, délután 5 óra, a pontos hely pedig a Népkerti Vigadó.

Az eseményre a szervezők várnak minden érdeklődőt. A terem befogadóképessége miatt szükséges előzetes regisztráció itt végezhető el:

https://forms.gle/3eSApHiagvtqyDnGA

A rendezvényen az első 60 regisztráló tud részt venni, őket e-mailben kapnak értesítést a további részletekről.


Az addig hátralévő időben pedig alkalom nyílik online is véleményt mondani, amire számítanak a program gazdái. A népkerti tematikájú „közérzeti” kérdőív kitöltését itt végezhetik el: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdAPniVUtnKtx68uVUUgEUg7socaG3jDhGmYhZf9HKPZ94zzg/viewform

És alkalom van a kikerülő cikkeket végigolvasni:

1986-os térképgrafika a Népkertről

 

Mint korábban írtuk, a Városi Esték program célja már abban a fázisban bevonni az állampolgárokat a közös tervezésbe, amikor még nem is biztos, hogy lesz fejlesztés az adott témában. Ráadásul a közös gondolkodást városépítészeti, környezetvédelmi, gazdasági és egyéb szakemberek segítik, hogy mindenki tisztán lásson: mik a lehetőségek. A cél, hogy az emberek ezeknek az információknak az ismeretében alkossanak véleményt és kifejtsék, szerintük milyen terveknek kellene megszületniük.