Interjú a Népkertről: Gyerekkoromban családi elfoglaltság volt, hogy vasárnap megyünk sétálni – ma ki sétál csak úgy?

A Városi Esték programsorozat (a Részvételi Program részeként) arról szól, hogy megnevezünk egy jellegzetes városi problémát, amire egyelőre nem látni a megoldást, nincs tervezett beruházás – de érdemes és fontos beszélgetni róla. Ez a közösségi tervezés előkészítő szakasza. Az önkormányzat, a szakemberek és a városért tenni akaró polgárok beszélgessenek, ötleteljenek, fogalmazzák meg, milyen legyen az a hely/terület a jövőben, és milyen ne!

A Városi Esték aktuális témája a Népkert. Hogy a közös gondolkodást elősegítsük, a program szervező stábja interjúkat készít olyan szakemberekkel, akik érintettek a népkerti témában. Másodikként Kiss László médiaszakembernek, a Maradj Miskolcon Alapítvány egyik létrehozójának meglátásait olvashatjuk. Az interjút Havasi Virág készítette vele.

– Tősgyökeres miskolci lakos vagyok, egész pontosan Rákóczi utcai.

– A Népkert kapcsán kifejtett aktivitása minek köszönhető?

– Onnan indult, hogy Barkóczi Pista barátom megvette a Vigadót, mi más közösségi dolgokban dolgoztunk már együtt, és mikor felújította az épületet, jött a kérdés, hogy de mi legyen a környezetével, ami a város tulajdona. Azt találtuk a legjobb megoldásnak, hogy elkezdünk ezzel foglalkozni, úgy, hogy összekapcsoljuk a Népkertben érdekelt intézményeket: a Sportcsarnok és részei, a múzeum, a könyvtár, a Tudomány és Technika Háza és a Vigadó. Mind kapcsolódnak a Népkerthez, függenek tőle vagy használhatják. Volt még egy indító momentum, a Maradj Miskolcon Alapítvány, aminek akkoriban az elnökeként dolgoztam, szerettünk volna a Népkertben egy futókört létrehozni. Beláttuk, hogy nem lehet megcsinálni anélkül, hogy ne foglalkoznánk az egésszel. Így kötődtek össze a szálak.

A Maradj Miskolcon Alapítvány 2011-ben jött létre. Sok mindennel foglalkozott, ami belefért abba, hogy hogyan lehetne Miskolcon tartani a fiatalabb nemzedéket. Túlhaladott álláspont, hogy az a városi polgár, aki egész életében itt „rohad” a városban. Menjen tanulni és majd jöjjön vissza, harmincévesen, negyvenévesen, de még egy aktív, felfelé ívelő életszakaszában, és kamatoztassa, amit kint, messze látott.

Elkezdtük szervezni a Népkerti Kerekasztallal a futókör létrehozását, amivel célba is értünk. Folyt még több kisebb-nagyobb kezdeményezés támogatása, például ide kötődő családi napok szervezése. A Népkertet illetően úgy ítéltük meg, hogy a városnak az életminőséget, életterét illetően nagy lehetőséget tartalmazó része, ami méltatlanul elhanyagolt; 1982-1983-ban nyúltak hozzá érdemben utoljára, azóta toldozzák-foltozzák, és a legrosszabb az, hogy nem is volt koncepció, hogy mit akarnak érdemben kezdeni vele. Mint minden ilyen területnél, az a vége, hogy harapdosnak le belőle, gazos hátsókertjévé válik a sportcsarnoknak…, így fest a mostani helyzet. Ezen próbáltunk közös erőfeszítésekkel változtatni.

– Mit tartana a legfontosabb változásoknak?

– A futókörbe azért vágtunk bele, mert azt meg lehet úgy csinálni és úgy is készült el szerencsére, hogy nem zár el semmilyen fejlődési utat. A legfontosabb az lenne, hogy a város ugyanolyan önálló attrakciós területnek tekintse, mint az Avast, vagy Tapolcát, vagy Lillafüredet. És a további lépések, ahogy ha akad rá pénz, ennek a függvényében történjen minden, ne úgy, hogy random ötleteket lökdössenek. Nagy szerencse, hogy nincs már sörfesztivál, nem alkalmas a Népkert tömegrendezvényre. Miskolcon a belvárosban nem lesz még egyszer egy ilyen terület, már így is nagyon sokat vesztett, de még mindig kihozható sok minden. Kell egy koncepció, amivel a városlakók is többé-kevésbé egyetértenek.

– Ön milyen koncepciót vagy koncepciókat támogatna?

– Diplomámat tekintve táj- és kertépítész vagyok. Tudom, hogy minden parknál, akkor is, ha régóta létezik, arra kell gondolni, hogy húsz-harminc év múlva mik lesznek az igények, előre kell gondolkozni. Lehet az az irány, ami a Horváth-tető az Avason, hogy csinálok egy attrakciót. Napjaink embere nem az a fajta, aki felöltözve, kéz a kézben sétálgat a kedvesével hétvégénként. Sokszor beleütköztem hamis nosztalgiákba a Népkert kapcsán, amiken nagyon nehéz átlépni. Az egyes lehetőség, hogy azért megy valaki a Népkertbe, mert van ott egy attrakció. A kettes lehetőség, hogy azért megy oda, mert valami annyira elütő környezetet fog látni, ami önmagában felüdülés, erre jó példa a hamvába holt Tündérkert. A harmadik megoldás, hogy valamifajta praktikus használat alakul ki, magyarul arra használják, amire ma és holnap van igény. Erre jó példa a futókör, mert eddig is futottak a Népkertben, csak most sokkal többen. A negyedik, ami egy parkkal előfordulhat, hogy úgy alakul a környező intézmények forgalma, aktivitása, hogy ettől a park elkezd élni. Ez a Népkert esetében ki van zárva, mert a környezete nem kapcsolódik hozzá. Komolyan mondom, ha elmegy Magyarországon bárhova, ilyet nem lát: hogy megépítettek egy sportcsarnokot és egy jégcsarnokot, ami háttal van a parknak! A jégcsarnok főbejárata a Vigadónál van, ahol nem lehet parkolni. Ergo, hol engedik be a népet?! A hátsó bejáraton. A Népkert annyit érez a jégcsarnokból, hogy időnként kitolat oda a jégkombájn és kiborítja a jeget. Az egész sportcsarnok-együttesnek a „hátsó szemetes udvara” a Népkert. Ez borzasztó.

Hogy a környezet majd használja a Népkertet, ennek voltak lehetőségei, voltak tervek, hogy a Kálváriával és a múzeummal összekötik. Vagy az utat kéne levinni, vagy egy átjárót felé építeni, de ez horror pénz, szóba sem kerülhet… És van az a lehetőség, hogy attrakciót teszünk a Népkertbe – de ahhoz kicsi ez a park. Jöttek ilyennel, hogy zenélő szökőkút. A Margitszigeten van egy nagy zenélő szökőkút. Egy kétmilliós város a teljes turistaforgalmával úgy tudja ezt a zenélő szökőkutat használni, hogy nem kell az embereket ellökdösni mellőle, van bőven hely. Képzelje el ezt miskolci vonatkozásban!

Marad az, hogy praktikus használat. A futókör nagyon jó dolog, azt tovább kéne bővíteni. A másik, hogy el kéne gondolkozni, hogy mik a sportcsarnok funkciói, hogyan lenne nyitható a Népkert felé, hogy ne egy kukasort meg a kerítést kelljen nézni…, kapcsolódjon össze a parkkal. Meg lehet nézni Debrecenben a nagyerdei stadiont, hogy az a környezetével funkcionálisan kapcsolódik. Hiába a sportcsarnok és környéke a város érdekeltsége, meg a Népkert is, a kettő között egy „fal” van. Mert az egyik egy gazdálkodó egység, a másik az egy költséghely.

Én egyébként a Technika Házában vagyok érdekelt a cégem révén. Van ott egy kis park, nem is olyan kicsi. Még a Népkertet csak-csak elgondozták, de azt nem. Hosszas papírozás után örökbe tudták fogadni és most lám-lám, vannak ott emberek, le lehet ülni, vannak padok, nincs szemét, gondozva van, jól néz ki. A Technika Háza parkja néven fut, van három ember, aki egyébként is ott tesz-vesz, ők gondozzák a parkot is.

Ha elmegyek a Népkertbe, kétféle embert látok, az egyik sportoló, jön-megy, van random sétálgató is, tíz-húsz százaléknyi, a többi kutyás. Budapesten a Városligetben, nem messze az Andrássy út végétől van egy dog park vagy kutyapark. Próbáltam az illetékeseknek magyarázni, hogy az nem kutyafuttató, hogy körbekerítünk egy kis területet drótkerítéssel. Pesten az ki van találva. Elég nagy ahhoz, hogy az egyharmada le van zárva, az pihen és felújul. Újravetik a füvet, mert nagy a használat. Eszméletlen mennyiségű ember van ott. Képesek ezért elautózni oda az emberek. Nem is olyan költséges. Ez azért is kellene, mert ez állandó konfliktus forrás a kutya, a gyerek. Nem szabad elfelejteni, hogy a hátsó négysávos útnak a léte lehetetlenné teszi, hogy a még szabadon használható hátsó részekkel érdemi pihenőpark funkciókat lehessen kialakítani. Már az a játszótér is horrorisztikus, ami ott van mellette, miért ott van az? Egyébként sem magyarázható, hogy két játszótér van, a másik is az út mellett. Ahol meg jó helye lehetne, áll egy baromi nagy kopjafa. A népkert olyan, hogy mindenki gátlástalanul megvalósította a saját „hülye” ötleteit.

– A játszóteret át kellene helyezni és összevonni?

– Ez pénz kérdése, de ha van koncepció, átfogó rendezési terv, amiben hisznek, akkor azt lehet mondani, hogy amint lesz pénz, az lesz az egyik lépés, hogy áthelyezzük, összehozzuk, mert ma már az emberek olyanok, hogy az vonzza őket, ami élményszerű, látványos. Most az van, hogy vannak random ötletei a politikusoknak, és aki erőszakosabb, az célt ér. A sörfesztivál jó példa rá, hogy átütötte az ingerküszöböt, hogy milyen károk voltak, egyébként is szerződése vége felé járt és logikus döntés volt, hogy ne legyen. De lehetett volna ellenkezően is.

A tündérkertes út is járhatatlan, mert mondhatnám, hogy csináljunk egy csodaparkot. Azt fenntartani horror pénz. Látom a Margitszigeten, hogy a főváros is a szigetnek csak egy kis részét tudja ezen a szinten kezelni.

– A kertészek megfizetése a drága?

– A szakmában úgy hívják, hogy vannak az extenzív parkok, ilyen a Népkert. Fák, fű, összeszedik a szemetet, időnként kis virág, kész-passz. Az intenzív például a színház előtti téren levő, ahol kis zöld felületek vannak, állandóan locsolni kell, és ezt még látványosabbá fokozva egy intenzív parkgondozáshoz jutunk, ami beláthatatlanul sok pénz.

A Horváth-tető azért működik, mert mellette van egy harmincötezres lakótelep, át lehet sétálni. Nekem nem tetszik, de nem vagyok célközönség. Ez egy professzionális játszótér-együttes. Azt mondják, családok százai vannak kint minden nap. Körülbelül 300 millió forintba került, nem olcsó. Nem hiszem, hogy a Népkertbe ilyen kellene. Több okból is: két forgalmas út közé ilyet nem kéne tenni; az egyik oldalon laknak; megint nem lesz köze a sportcsarnokhoz, megállni csak messzebb lehet.

Felmerült már, hogy a múzeum csinálhatna kültéri kőzetbemutatót; azt nem érdemes ellopni, rongálni. A kilencvenes években volt egy rossz emlékű portrészobor-park oszlopokon: azt hiszem, egy év alatt lopták el az összeset. Lehet ilyet csinálni, de nem fognak azért odamenni, ez kiegészítő.

Bécsben van a múzeumi negyed, ahova a Mariahilferstrasse felől lehet bemenni, hatalmas régi K und K kaszárnya-együttes belső udvarokkal, most már múzeumok. Hatalmas, pezsgő élet van ott, műanyag bútorokkal. De az egy hárommilliós nagyváros szívében, nem egy százhatvanezresnek kicsit kijjebb! A Népkert addig élte a fénykorát, ameddig az emberek nem autóval jártak, hátul nem volt négysávos út, a sportpályákon állandóan focimeccs, salakmotor, az emberek leszálltak a buszról a mostani sportcsarnok felőli oldalon és kénytelenek voltak átballagni a parkon. Meg emlékszem gyerekkoromból, hogy az egy családi elfoglaltság volt, hogy vasárnap megyünk sétálni. Ki a frász sétál ma már csak úgy? A kutyát, azt elviszik.

– Mit jelent a futósáv bővítése? Több pálya?

– Nem, a funkcióit tekintve: nincs öltöző, vécé. Van szabadtéri kondipark, azt bővítgetik. A legnagyobb gond a sportcsarnok. Az nem lehet, hogy a park fele-harmada a sportpályák szemeteseire, tárolóira lát rá. Ahhoz át kell gondolni, mi legyen azzal a hátsó területtel, amit oda is adtak a sportcsarnoknak kezelésre, ahol hajdanán teniszpályák voltak. A sportcsarnok hátsó traktusában olyan sporttal összeköthető dolgok lennének, amit az emberek szeretnek, lehetne fallabdázni, ilyesmi. Az igazi baj, hogy ezt az épületet nem lehetne ma felépíteni. Az építész elmondta, hogy ha ehhez az épülethez hozzá kellene nyúlni, akkor be kellene zárni, nem felel meg előírásoknak. Nincs földalatti parkoló. De jégpályák is ma hol vannak? Bevásárlóközpontok alatt a földben, mert kevesebb energiával meg tudják oldani. Nem is tud működni egész évben, az a hetvenes évek elképzelése, ami ott van. Ha arra nem is lesz pénz, hogy a sportcsarnok színvonalát megemeljük, de arra kellene költeni, hogy a kiszolgáló egységek egy része el is tűnhetne, más funkciót kaphatna.

– És az a nagy beton tér a sportcsarnok előtt?

– Azt át kellene gondolni az egész parkolási rendszerrel együtt. Az egy nagy adottság, hogy ott a nagy parkoló, de már a megközelítése nagyon gáz. És ott van a temetők problémája. Szoktunk erről beszélgetni, hogy ez egy egységes városnegyed a volt ITC-székháztól a Népkert széléig. Együtt kéne gondolkodni róla, hogy mit csináljanak, mert csinálnak bármit, az hatással van az egészre.

A Népkerti Kerekasztal és az alapítvány is azt próbálta elérni, hogy ne történjen semmi a Népkertben anélkül, hogy megkérdezik a múzeum igazgatóját, noha papíron semmi köze hozzá.

Legfontosabb, hogy a Népkert és intézményei, különösképpen a sportcsarnok viszonyát kellene rendezni, hogy pozitív hatással legyenek egymásra. Hozzátéve, hogy az látszik, a sportcsarnok nem lesz már a profi sport színtere. A másik, hogy akik ott vannak, használják a parkot, azoknak jobb feltételeket teremteni. A futóknak legyen világítás, nem kell egész éjszaka: ötven méterenként felgyulladó rendszerben. És a hátsó rész, ahol van hely: dog park, kerítés, fű, homok, egy kevéske betonozás – odavonzana egy csomó embert. Ilyesmikben lehet gondolkodni. Én a „Népkert-nosztalgiában”, zenepavilonban és effélékben nem hiszek.