Interjú a Népkertről: Becsempésznénk a vizet a parkba

„Tudni kéne, hogy mi a szándéka az embereknek a Népkerttel. (...) Van, aki közvetlenül szemmagasságban éli mindennapjait a Népkerttel és van, aki a tizedik emeletről látja. Ennek a két embernek nem ugyanazt jelenti a Népkert.”

A Városi Esték programsorozat (a Részvételi Program részeként) arról szól, hogy megnevezünk egy jellegzetes városi problémát, amire egyelőre nem látni a megoldást, nincs tervezett beruházás – de érdemes és fontos beszélgetni róla. Ez a közösségi tervezés előkészítő szakasza. Az önkormányzat, a szakemberek és a városért tenni akaró polgárok beszélgessenek, ötleteljenek, fogalmazzák meg, milyen legyen az a hely/terület a jövőben, és milyen ne!

A Városi Esték aktuális témája a Népkert. Hogy a közös gondolkodást elősegítsük, a program szervező stábja interjúkat készít olyan szakemberekkel, akik érintettek a népkerti témában. Ötödikként Puskás Péter építész, a Népkerti Kerekasztal tagja meglátásait olvashatjuk. Az interjút a részvételi stáb önkéntesei közül Havasi Virág készítette.

– Miskolcon születtem, az egyetem után négy évig díszlettervezőként dolgoztam. Hazajöttem az Északtervhez és azóta, lassan negyven éve építészmérnökként dolgozom.

Van egy helye a városnak: ott lakom 1959, gyakorlatilag születésem óta, mindennapjaim elválaszthatatlan része – a Népkert. Szinte minden új [önkormányzati] ciklusban, amikor a város valamit szeretett volna kezdeni a Népkerttel, új vezetők voltak vagy új szemlélet, az a megtiszteltetés ért, hogy megszólítottak ez ügyben. A teljesen romos állapotban volt Vigadónak a teljes körű rekonstrukcióját is tervezőirodánk, illetve jómagam terveztem. Ennek kapcsán is már fölmerült a Népkert átgondolása, újragondolása, másként kezelése. Legelőször a nemrég elhunyt Kobold Tamás polgármester kérésére csináltuk meg. Akkor angolkertként kezeltük az egész Népkertet. Az angolkertekre jellemzők az éjszakára való lezárások. Új sétányokat is terveztünk, és amire büszke vagyok, hogy már harminc évvel ezelőtt „tematikus Népkertet” próbáltunk meg tervezni, ahol a különböző korosztályok, különböző csoportok egymás zavarása nélkül megtalálják a pihenési, szórakozási, kikapcsolódási, felüdülési pontjaikat. Az önkormányzat víziója a polgárok által használt Népkert volt, ahol nem csak hűsölni lehet, nem csak zöldek között sétálni lehet, hanem a felújított Vigadóba be lehet ülni egy kávéra és egy teára, ahol élőzene szól. Ott, ahol most a szökőkút van, amellé zenepavilont álmodtunk, a tervét el is készítettük. Ehhez felhasználtuk a valamikori kertészeti vállalatnak a szeméttelepen összeszedett hatalmas virágpavilonjainak kovácsoltvas szerkezetét.

Ebben az elképzelt Népkertben voltak beléptető részek, nyilvános vécék, és az árusító pavilonokat is megpróbáltuk megálmodni. Egy nagyon játékos… játékvilág volt. Nem modern építészeti elemekkel, hanem hagyományos, a fürdőkultúrára is hajazó látványvilággal. Megépült a sportcsarnok [felújították], megépültek a jégpályák, megépült az országzászló és újragondoltuk a Népkertet. És azt gondoltuk, hogy a Vigadó előtti egykori rózsakert, illetve „lövölde kert” gondolatát továbbfejlesztve, a mai korba átültetve ez egy olyan gyönyörű húzása lehetne a Népkertnek.  Úgy tudnánk megoldani, ha a Görgey utca kétszer két sávos nyomvonal-vezetését a múzeum és Kálvária előtt a föld alá süllyesztenénk és így a Népkert egyik végét a Kálvária-domb tetején ki lehetne teljesíteni. Egy hatalmas, az emberek által igénybe vehető, birtokba vehető, különböző városi szerkezetekre épülő összekapcsolódási folyamata lenne, amiben szerepelne a Népkert, a Vigadó, az országzászló, szerepelhetne a könyvtár és a végén megállhatnánk az Avasnál, ahol a jelenlegi avasi déli domboldali fejlesztésünkkel is összeérne. Begombolnánk a kabátot, egy gyönyörű egységet képezhetne ez az egész. Csináltunk tematikus terveket annak kapcsán, hogy amikor legelőször megjelent a sörfesztivál Miskolcon a Népkertben és láttuk, hogy ez micsoda pusztítással és hangoskodással és az ott élők ellehetetlenülésével jár, készítettünk több tervet arra, hogy hogyan lehet ezt úgy megcsinálni, letolva az Uitz Béla utca felé a nagy, hangos zenei rendezvényt és megtartani a Népkertnek a csak az emberi közlekedés számára biztosított formáját... Hiszen a teherautók tették tönkre. Aztán legutoljára, mikor a Népkerttel újból foglalkoztunk, újabb gondolatok merültek fel, akkor ennek a baráti asztaltársaságnak (Népkerti Kerekasztal – a szerk.) a kérésére csináltuk a futókör beépítési lehetőségeit. Akkor már tudtuk, hogy az egyetemi univerziádét Debrecennel együtt Miskolc nyerte, és a sportcsarnok másik oldalán lehetőséget biztosítottunk ennek a sportrendezvénynek a megjelenésére a Népkert zöldfelületén belül azzal, hogy a meglévő épületek, mint a könyvtár épülete, vagy pedig egy új épületegyüttes létrehozásával akár szálláslehetőséget is létre lehessen hozni. De ezt azóta felülírta, hogy kint az egyetemen készül olyan kollégium, ami az univerziádéé is lesz.

Tehát abban az istenadta kegyelemben van részem, ami boldogság és fájdalom egyszerre: hogy már több mint harminc éve az ember álmodik valamiről, és a legeslegelső dolog, ami egyáltalán megvalósult, a futókör… És ez sem úgy valósult meg, ahogy mi terveztük. Magasabb szinten gondoltuk tovább, gondoltunk a kutyafuttatótól elkezdve szabadtéri játékokon át sok mindenre, egy kulturális központtá próbáltuk tenni ezt a futókör dolgot-is.

Tudni kéne, hogy mi a szándéka az embereknek a Népkerttel. Abban a sajátos helyzetben van, hogy mellette működik egy intenzív, de időszakos forgalmat lebonyolító sportcentrum. Aztán ott van mögötte a mindszenti temető. Aztán benne a Vigadó. A temető oldalán ott vannak a tízemeletes bérházak, és a másik oldalon a családi házas övezet. Van, aki közvetlenül szemmagasságban éli mindennapjait a Népkerttel és van, aki a tizedik emeletről látja. Ennek a két embernek nem ugyanazt jelenti a Népkert. A másik két oldalról zúdul rá a Görgey utca, illetve az Uitz Béla, a Corvin szintén kétszer kétsávos forgalma.

A Népkertnek az is szerepe lenne, hogy aki Budapestről jön a belvárosunkba, az ne jobboldalt egy elhanyagolt, felszámolt salakmotor-pályát lásson a ronda kerítésével, hanem azt, hogy itt van egy nagy zöld, ami valami más, mint a többi, mert rögtön utána kezdődik a temető, utána a tízszintesek, meg egy turbókörforgalom. Mi az, ami építészként ebből nekem rendkívül hiányzik? Az, ami a minden embereknek számít: a humanizmus. Ennek a Népkertnek lelke kell, hogy legyen és ez a lélek befogadó lélek kell, hogy legyen. Érti, mennyi mindenhez kéne alkalmazkodni? Borzasztó nagy feladat. Nagy kihívás.

– Az út föld alá vezetése egyesek szerint rettentően drága, mások szerint nem nagy pénz.

– Ha engem kérdez: minden csak akarat kérdése. Ami fontos, azt megcsinálják az emberek maguknak. Nekem fontos. De lehet, hogy az emberek azt mondják, hagyjuk így, ahogy van, mert legalább van egy „zöld tüdőnk”. De ehhez is tájépítész partnerek kellenek, nem lehet nélkülük megvalósítani. Teljes faállomány-vizsgálat kell. Nekem a Szinva a mániám, és megemlíthető, hogy nekünk olyan terveink is vannak, ahol becsempésztük a vizet a Népkertbe. Nem csak egy csobogóként jelenik meg, hanem egy nagyon finom vízfelületként, ahol a víz felett üveg pallókon szaladgálhat a kisgyerek és mellette gyönyörű zöldterületen az ott kihelyezett különböző pihenőágyakon a mama látja, hogy a gyerek ott szaladgál... Próbáltuk a természetet még jobban visszacsempészni, még valami pluszt adni hozzá. Szent meggyőződésem, hogy ha több természeti egység egy helyen megtalálható, azok csak erősítik és nem kioltják egymást. Az szeretik, ha megtalálják a vizet, megtalálják a fát, a füvet és még valami jó zene is szól, és még be is tudnak ülni egy kávéra, vagy a téli korcsolyázás után egy forró kakaót és kuglófot ehetnek. Nem szégyen a polgári lelkiség, ugye? Mondom én ezt harmincegynehány évvel a rendszerváltozás után, állítólag egy polgári Magyarországon élünk és pont nem ezt érzem benne, hogy „polgári”...

– A víz tehát egy folyó-rendszer lenne?

– Mint amikor egy patak felbukkan és kiszalad a kövek közt, a fűcsomó közt. A legeslegfontosabb, hogy amit nem tartanak karban, az elpusztul és tönkremegy. Hiszem, hogy a magas színvonalon elkészített valami viselkedésre is ösztönzi az embert, jobban vigyázunk a szépre, jobban odafigyelünk. És arra is, hogy más se tegye tönkre, mert holnap is ide szeretnénk jönni pihenni, futni, kutyát sétáltatni, gyereket behozni.