Részvételi költségvetés: tíz ötlet vár megvalósításra a Piknik placctól a Vörösmarty ligetig

A Részvételi költségvetést első ízben szavazta meg Miskolc önkormányzata (év elején, a „nagy” városi büdzsé elkülönített részeként) és bocsátotta a városlakók rendelkezésére. Azaz: 15 millió forintot elkülönített saját éves költségvetésében a város, hogy erről az összegről, elköltéséről maguk a miskolciak dönthessenek.

Bárki adhatott be ötletet a felhasználásra – majd bárki szavazhatott is, hogy döntésével részt vegyen a demokratikus folyamatokban. Így végül a három kategóriában – Zöldülő Miskolc, Közös Tereink, Támogató Miskolc – összesen 10 ötlet „nyert”. Ez azt jelenti, hogy a dobogóra került kezdeményezéseket a részvételi költségvetésben elkülönített összeg erejéig megvalósítja a miskolci önkormányzat.

Az ötleteket beküldők, köztük a megszavazott felvetések gazdái hamarosan erről hivatalos értesítést kapnak a Polgármesteri Hivataltól.

A három megadott kategóriában a legtöbb voksot kapott, tehát megvalósuló ötletek, valamint az összes többi javaslat:


Kategória: Közös tereink

  • Piknik placc
  • Szebb Miskolcért Alap
  • Szemetes kerékpározók és futók számára

Nyertes ötletek összköltsége: 4 800 000 Ft

  • Autómotorok járatása
  • Car bike port létesítése
  • Esztétikus kapukat
  • Ingyenes belvárosi kertmozi (két hasonló tartalmú ötlet összevonásával)
  • Játszótér a belvárosban
  • Közösségi égalatti konyha (kék)
  • KRESZ-pálya
  • Kutyafuttatók kialakítása
  • Lakótelepi kerékpár elhelyezés pilot megoldása
  • Lillafüredi lépcsők felújítása
  • Miskolci rockfesztivál
  • Street art bevonása a város szépítésébe (két hasonló ötlet összevonásával)

Kategória: Támogató Miskolc

  • Fitt Miskolcért
  • Gyalogos vagy kerékpáros előnyitás jelzőlámpás csomópontokban
  • Segítő Miskolc
  • „Tetemvár, Miskolc új ékszerdoboza”

Nyertes ötletek összköltsége: 4 100 000 Ft

  • Középsziget létesítése iskola előtti zebránál
  • Bolhapiac és baba-mama vásár a belvárosban
  • Iskolabusz
  • Új zebra létesítése az Álmos és Huszár utca kereszteződésében
  • Szeptember első 2 napja

Kategória: Zöldülő Miskolc

  • Esővízgyűjtő tartályok „a fenntartható Miskolcért”
  • Esővíz tárolása park locsolására, csatorna tehermentesítésére
  • Vörösmarty liget

Nyertes ötletek összköltsége: 6 500 000 Ft

Bringával a suliba
Családi kerékpárostúrák szervezése
Egy zöldebb építészet (két hasonló ötlet összevonásával)
Faöntöző zsák
Középsziget-zöldesítés
Kék szakasz a hőség ellen
Kerékpártárolók a belvárosban (hét hasonló ötlet összevonásával)
Minden szemét, amit eldobsz!
Pozitív diszkrimináció a környezetbarát közlekedést választóknak
Szavazz a csikkel!
Zöldítés a belvárosban
Zöldítés faültetéssel (három hasonló ötlet összevonásával)

Ötletgyűjtés a nyár eleji kiliáni Majálison
„Offline” ötletgyűjtés a nyár eleji kiliáni Majálison, fotó: Juhász Ákos, Minap (nyitókép: a 2022 januári Részvétel Hete eseménye a Vörösmarty lakótelep közepén, fotó: Mocsári László, Minap)


A 2022-es miskolci Részvételi költségvetéshez (a nyár folyamán) beérkezett állampolgári javaslatok (címmel, kifejtve, értékmegjelöléssel) teljes listája ma is olvasható a tervezzukmiskolcot.hu erre létrehozott aloldalán. Szavazni rájuk, értelemszerűen, már nem lehet, hiszen erre az évre a „versenyfutás” lezárult. Az egyes ötletekről folyó online vita azonban folytatható, további értékes, a jövőben hasznosítható hozzászólások tehetők a regisztrált felhasználók számára!