Már rügyeznek az elkészült Vörösmarty Liget fái

A panelházak által körbezárt betonplaccot 12 helyen törték fel, hogy a közvetlen környék klímáját és atmoszféráját javító fákat ültessenek a helyére. A 4 380 0000 forintból megvalósított beruházás azért jöhetett létre, mert a bölcs miskolci polgárok benyújtották az ötletet a https://tervezzukmiskolcot.hu/ weboldalon keresztül a Miskolci Részvételi Költségvetés felhasználására, amit aztán szavazataikkal más városlakók is támogattak.

A „Beton ki, fák be!” jelmondatot kapta korábban a Vörösmarty Liget kialakítását célzó kezdeményezés, amelyet a tér mentén működő egyik közösség nyújtott be a Miskolci Részvételi Költségvetésbe. Az elképzelés egybevág a város klímasemleges elképzeléseivel és úgy tűnik, a miskolciak gondolkodásával is, ugyanis a polgárok szavazatai alapján a „Zöldülő Miskolc” kategória egyik győztes ötlete lett.

A tér – annak burkolt jellegéből és a panelházak öleléséből adódóan – magas hőmegtartó képességgel rendelkezik, így a nyári kánikula még nagyobb forróságnak érződik a környék lakói számára. Ezek a körülmények kihívást jelentenek a projekt számára is, hiszen nem biztosítanak ideális környezetet a növekedő fáknak. Fontos megjegyezni, hogy minden előzetes odafigyelés és utólagos gondoskodás mellett is kísérleti jellegű vállalkozásról van szó, és 2-3 év múlva látjuk pontosan, az elültetett fák hosszú távon is a Vörösmarty Liget részei lesznek-e.

Előzetesen aggályokra adott okot, hogy nem volt pontosan ismert, milyen közművek futnak a betonfelület alatt, azonban a kivitelezés során sikerült ezeket elkerülni. Összesen 12 fa számára jött létre hely, ahová kifejezetten olyan fákat ültettek be, amelyek szárazságtűrő és melegkedvelő fajok: 4 darab gömbkőris, 6 darab mezei juhar és 2 darab selyemakác leltek új otthonra.

8z6a0376.jpg

A beton feltörése után kiderült, hogy mintegy 80 centiméteres mélységig semmilyen élő föld nincsen alatta. A most beültetett fák talaja már kapcsolódik az organikus réteghez, amibe remélhetőleg gyökeret tudnak ereszteni. A Városgazda Nonprofit Kft. öntözi őket, azonban az egyenletes vízellátás érdekében hamarosan öntözőzsákok kerülnek ki rájuk, amelyek folyamatosan adagolják a vizet – ezeket feltöltve önkéntesek is segíthetnek a fáknak megerősödni. Továbbá cserjéket is beültettek a szakemberek, hogy árnyékolják a talajt, a víz elpárolgását pedig lassítsák.

8z6a0355.jpg

A beruházás a 2022-es Miskolci Részvételi Költségvetésből 3 480 000 forint felhasználásával valósult meg, amely összeget Mokrai Mihály, a terület önkormányzati képviselője képviselői alapja terhére 900 000 forinttal egészített ki. Mindebből a következő tevékenységeket végezte el a kivitelező.

Burkolat bontása (felhasználható burkoló elemek Miskolci Városgazda NKft. Nádasréti telephelyére történő beszállítással)
Alapépítmény bontása, kitermelése véséssel 150 cm mélységig
Kitermelt anyag elszállítása 10 % lazulással
Teljes talajcsere, komposzttal kevert magas szervesanyagtartalmú földkeverékkel
Szegélyépítés betongerenda megtámasztással fatányérok körül (12 db)
Acer camfestre (mezei juhar) fa telepítése 10/12 2xi faiskolai szabványméretben egyoldali karózással, rugalmas kötözéssel rögzítve
Albizia julibrissin (selyem akác) fa telepítése beszerezhető legnagyobb faiskolai szabványméretben egyoldali karózással, rugalmas kötözéssel rögzítve
Fraxinus ornus 'Mecsek' (gömbkőris) fatelepítése 10/12 2xi faiskolai szabványméretben egyoldali karózással, rugalmas kötözéssel rögzítve
Enonymus fortuneii (tarka kecskerágó) cserje telepítése a fatányérba 6 db/fatányér állománysűrűséggel min 40/60 legalább 3 L konténerben
Berberis thunbergii 'Atropurpurea' (sóskaborbolya) cserje telepítése a fatányérba 6 db/fatányér állománysűrűséggel min 40/60 legalább 3 L konténerben

A 40 millió forint felhasználásáról döntő 2024-es Miskolci Részvételi Költségvetés jelenleg is az ötletbenyújtó szakaszában jár. Azok a 16 éven felüli miskolciak, akiknek van egy jó elképzelése, kreatív ötlete, amely mentén a város még élhetőbb hellyé válhat, május 31-ig nyújthatnak be ötletet ide kattintva.

8z6a0358.jpg

További információt, részletes leírást a folyamatról itt találhatnak.