Lezárult a 2023-as részvételi költségvetés ötletbeküldési szakasza
Játszótér létrehozása, kapualjak rendbetétele, szinva-parti zöld teraszok kiépítése, padok és szeméttárolók kihelyezése, kerékpár-szervízállomások továbbfejlesztése – számos egyéb mellett ezeket szeretnék leginkább a miskolci civilek.
Legalábbis annak a lajstromnak az alapján, ami az idei részvételi költségvetésre beérkezett javaslatokból látszik összeállni. Az elképzeléseket eredetileg augusztus 31-ig várta a lebonyolító miskolci önkormányzat és civil partnere, a Dialóg Egyesület, amit aztán szeptember 30-ig meghosszabbítottak.
Tavaly első vidéki nagyvárosként Miskolcon dönthettek a városlakók arról, mire fordítsák a városi költségvetés részvételi programra elkülönített tételét. A tervezési folyamat egyik alkotóeleme annak a Részvételi Koncepciónak, melyet 2021-ben fogadott el a város közgyűlése.
Idén is a Zöldülő Miskolc, a Támogató Miskolc és a Közös tereink kategóriában lehetett ötleteket benyújtani a közgyűlés által meghatározott tizenöt millió forintos keretösszeg elköltésére – elevenítette fel a Polgármesteri Hivatal civil részvételi referense.
Kovács Kamilla elmondása alapján idén is szép számmal érkeztek hozzájuk ötletek, összesen százhuszonöt. Ezeket előzetes szűrésnek vetették alá – egy részük még jelenleg is az önkormányzat szakosztályainak a szakmai bírálatára vár.
Az viszont már most is jól kitűnik belőlük – számolt be a referens –, hogy a program iránt érdeklődő lakosok jellemzően a kapualjak rendbetételét, zöld teraszok kiépítését, a padok és szeméttároló-edények kihelyezését, a kerékpárutak mentén szervízállomások továbbfejlesztését és biciklis pihenők kialakítását kezdeményezték.
De a kerékpáros hálózatról jól használható internetes térkép hozzáférése és a Fitt Miskolcért program folytatása is felmerült. Sőt, a helyiek fantáziáját olyannyira beindította a második alkalommal meghirdetett projekt, hogy olyan ötleteket - mint például a játszóterek létrehozását - is figyelmébe ajánlottak a városházának, melyek volumene elsőre már-már meghaladni is látszik az erre szabott keretösszeget.
Kovács Kamilla elmondta, a bírálatok után összesen negyvenöt ötlet marad, és a jónak ítélt javaslatok szavazásra bocsátásáról a polgárokból álló Részvételi Tanács húsz tagja dönt majd.
A részvételi költségvetés ötletelési fázisa mindenesetre lezárult.
minap.hu