Hó végéig tart a versenyfutás – mindenki voksolhat a Részvételi Költségvetésre

Az idén szárba szökkent Részvételi program zászlóhajójának a 2022-es Részvételi költségvetés tekinthető. Ez viszi a városlakókat, a közösségi gondolkodás iránt fogékony miskolciakat legközelebb ahhoz, hogy „beleszólhassanak az ügyekbe”, nevezetesen a város fejlődésébe. A Részvételi költségvetés, ugye, azt jelenti, hogy a „nagy” városi költségvetésen belül egy bizonyos (arányaiban szerény, hiszen egyelőre kísérleti évről van szó!) részt elkülönített a büdzsé év eleji megszavazásakor a közgyűlés: 15 millió forintot. Ez a háromszor 5 millió szolgál arra, hogy a polgárok „elkölthessék”, ami jónak látják. Közvetlenül, de persze, nem egyénileg – hanem közösségileg, a városunk érdekében.

Erre az ötletgyűjtés, majd a szavazás folyamata szolgált eszközként. Jelenleg már a második fázisban tartunk: a voksolásnál. A májusi felhívás nyomán beérkezett közel kétszáz javaslat közül több lépcsőben (szintén civilek értékelése alapján) maradt felszínen az a negyven ötlet, amikre ezekben a hetekben szavazhatunk – azokra, amelyeket ki-ki a legjobbnak, a leginkább támogatandónak tart. Az 5-5 millió forint három kategória szerint oszlik meg, így háromszorosan is véleményt nyilváníthatunk.



Rézvételi költségvetés, három kategória

Fontos tudnivaló és ez bizony sokaknak fennakadást okozott már: a szavazat leadásához regisztrálni kell az oldalon. A tervezzukmiskolcot.hu egyébként korlátozás nélkül olvasható – de hogy hozzászóljon vagy voksoljon a látogató, ahhoz be kell jelentkeznie. Ennek oka technikai: ne lehessen „meghekkelni”, netán meg-trollkodni a közösségi tervezés folyamatait. Tényleg csak valódi emberek, azaz a miskolciak szólhassanak hozzá és bele a miskolci döntésekbe.

Az ötletek versenyfutása egyébként idén október 31-ig tart, tehát a hó végéig fogadja a szavazatokat az erre kialakított online felület a tervezzukmiskolcot.hu-n. Internet nélkül is lehet voksolni vagy hozzászólni: ebben a Részvételi Pontok valamelyikén lehet segítséget kérni a város különböző pontjain (a belvárosban, az Avason, a Vörösmarty lakótelepen, a Kiliánban és a Városházán a Részvételi irodában).

Ami a versenyfutást illeti a százezrekért-milliókért: valóban látható, hogy néhány ötlet az eddigi voksok alapján kiemelkedik, némelyek valóságos párharcot vívnak a támogatók kegyeiért. Nyilván sok múlik azon, hogy a külön-külön is remek, hasznos és a város érdekét szolgáló kisebb-nagyobb volumenű ötletek közül melyik mögé sikerül valamilyen közösséget felsorakoztatni az ötletgazdának. Ebben a közösségek, egyesületek által benyújtott javaslatok érthetően előnyben vannak, de akad nem egy magánszemély által beadott elképzelés is, ami szintén jól szerepel. Az „egész Miskolcra” vonatkozó szépítő-jobbító terveket láthatóan megelőzik a lokális, egy-egy konkrét városrész vagy lakóövezet sajátosságaira építő pályázatok. Mint például hogy kemence épüljön valamelyik lakótelepen, vagy egy szeméttel teli gödröt temessünk be és alakítsunk parkká. Szintén népszerűek az ökológiai szemléletű elgondolások: amik például esővízgyűjtő tartályok, vagy kerékpártárolók kihelyezésére vonatkoznak. A lényeg mindegyiknél az: olyan ötlet legyen, ami képes mozgósítani a miskolciakat. Hiszen a majdani beruházások megvalósításában, s pláne a későbbi fenntartásában, gondozásában a helyiek, a lakóközösségek nagyon is sokat fognak tudni segíteni az önkormányzatnak.

 

A Miskolci Napló hetilap 2022. július 2-i cikke
A Miskolci Napló hetilap 2022. július 2-i számának cikke

 

(A fenti nyitó illusztráció Marabu karikatúrája)