Jakab Zsolt
Mi az, amit a részvételiség nekem jelent? Nem tartom feleslegesnek a vitát, a gondolatok keretek között és egymás véleményét tiszteletben tartó kicserélését – ha az elvezet egy közösen kialakított cél elérése érdekében végzett cselekvéshez, amely cél megvalósulása minden szereplő, esetenként a cél megvalósítását elviselő érintettek számára is megelégedést, jobb közérzetet hoz. Vannak itt fontos kulcsszavak: cél, közösen, tisztelet, cselekvés, eredmény. Joggal teszi fel magában, aki ezekről hall: „Úgyis mindegy! Mit számít, mit mondok! Kevés vagyok én ehhez egyedül!”, és így tovább. Ahogy „megszoktuk”. Sose mindegy! – mondom én erre. Mindig számít! És nem vagy egyedül, ha egy vagy a többiek között! És egyre többen gondoljuk, gondolják így!
Bővebben
Sélley Andrea
Nincs nagy kultúrája annak, hogy önkormányzati oldalra írunk civilként. Én hiszek abban a civil funkcióban is, hogy a jó kormányzás kontroll nélkül keveset ér. Lássuk be, ez a kontroll funkció ellentétes hozzáállásból táplálkozik, s vállalhatóan megjelenik bennem is. Rá kell néznem, mit jelent számomra a hatalom mint eszköz. Így a hatalommal szembeni ellenálláson túl lehet látni. Ezeken érdemes dolgozni. Miért? Az együttműködéséért. Hiszek az együttműködésekben, s ez a fenti gondolat mellett megfér. A remény mellett van azért mire támaszkodni, mert ez nemcsak jövőkép, hanem a jelen is. Vegyük észre, hogy élnek s léteznek a részvételiség kis programjai, és futnak nagyon komoly együttműködések. Voltak, vannak minták, jó példák Miskolcon. Lehet információt adni róluk, jó kiindulási alapnak számíthatnak. A cselekvőképességről pedig ódákat tudnék zengeni. A részvételiségben is kiemelendő. A közösségi cselekvések színtereként említhető, hogy megéri egy közösségi kertben, egy közösségi térben, egy közösségi kávézóban, egy közösségi rádióban részt venni, hagyni és segíteni működni, felhatalmazni a helyieket a saját tevékenységeik végzésére, saját döntései meghozatalára, majd közös ügyeket találva együttműködésre hívni őket, mert a felsorolásban említett helyek esetében mindenkinek a közösségi élmények adják a munkához a motivációt.
Bővebben
Kaposvári László
Amikor ismerőseimnek vagy akár saját családtagjaimnak megemlítem azt az egyelőre különösen csengő szót, hogy részvételiség, még érzem, nagyon sokan nem tudják, hogy mit is jelent ez pontosan. A részvételiség – nagyon leegyszerűsítve – a közügyekben való szerepvállalást, részvételt jelent. Közügy minden olyan téma, kérdés, ami egy szélesebb csoportot (például egy lakóközösséget, egy városrészt, de akár egy egész várost) érint. Tévhit, hogy az állampolgároknak csak választások és népszavazások alkalmával van lehetősége – azaz kell lehetőséget adni – a közügyekben való véleménynyilvánításra. Jelenleg minden polgár, a képviseleti demokrácia elvének megfelelően, az önkormányzati képviselőjén keresztül vesz részt a város közügyeinek formálásában, de a részvétel kereteit lehet és kell is tágítani.
Bővebben
Lichtenstein Raymond
Közösségfejlesztői munkám során rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik szerettek volna akár szűkebb, akár szélesebb körben bevonódni önkormányzati ügyekbe. Kevésnek érezték, hogy megvannak a klasszikus értelemben vett képviselők, akik képviselik őket az önkormányzatnál. hanem önmagukat is szerettek volna hangot adni a saját javaslataiknak.
Bővebben
Bazin Levente
Az önkéntesekkel végzett közös szemétszedés ad-e többet önmagánál? Szerintem igen. Hiszen a helyi lakosok végezték, a saját környezetükben, ebben már benne van a részvételiség, a szemléletformálás. Mi is tanulhatnánk ebből, engem érdekel, hogyan tudnám jobban végezni a munkámat. Nekünk képviselőknek nem is az a kérdés, hogyan tudnánk „letolni” a felelősséget magunkról, hanem hogyan tudnánk „átadni” a lakosoknak, megosztani velük. Nagyon nyitott vagyok erre.
Bővebben
Deák-Bárdos Mihály
Abban kellene előrelépni, hogy sokkal jobban bele tudjanak kapcsolódni az emberek a városnak ha nem is az irányításába, de a városnak a fejlődésébe. Úgy gondolom, ha ezzel a részvételiséggel a közösségeket, legyen az egy kis lakóközösséget, vagy egy nagy lakóközösséget, vagy az egész város, tudjuk fejleszteni, tudjuk segíteni, akkor én is állok elébe.
Bővebben
Csere Áron
Gondolkoztam, milyen szó lenne még jó rá. Szerintem a „beleszólás”. A közügyekbe való beleszólás. Aminek nagyon sok szintje és árnyalata van. Az önkormányzat oldaláról azt jelenti, hogy az emberek hogyan tudnak, bizonyos keretek között, belefolyni azokba a dolgokba, ami róluk szól. Az önkormányzat munkája végső soron az itt élő emberekről szól... És még alapvetőbb: abba szóljunk bele, ami körülvesz minket. Úgy alakítsuk a közös tereinket, a közös ügyeinket, ahogy az legjobban szolgálja a közérdeket. Panaszkodni jobban szeretünk, mint változtatni. A változtatáshoz erő kell.
Bővebben
Varga Andrea
Civilség, részvételiség, önkormányzatiság – ez nagyon szép kerek egésszé tud válni. Az önkormányzatiság egyik legfontosabb támasza, biztosítéka kell legyen az, hogy a városban élő állampolgárok igenis részt akarnak venni, tudni akarnak, egyeztetni akarnak, a folyamatokat végigkísérni. És ehhez a megfelelő terepet meg kell teremteni mindkét oldalról. Ebben még gyerekcipőben járunk. Ahogy ezt a folyamatot együtt tanuljuk, úgy juthatunk el oda, ami az én fejemben egy ideaként él és valóban az önkormányzatiságot jelenti. Egy sokkal-sokkal magasabb szintű képviseletet.
Bővebben
Kovács Gergő
„Aki megtapasztalja, hogy a panaszkodásnál eredményesebb a közös cselekvés, már nem keres erős vezetőt, hogy az mondja meg, mit gondoljon, mit tegyen. A cselekvő ember saját életében is jobban boldogul a kihívásokkal.”
Bővebben
(„az igazi m” / MKKP FB)
„A rendi társadalomban az elit (arisztokrácia, állampárt) dönt, az alattvaló húzza az igát. Eredmény: a társadalom nagyrészét eluraló tanult tehetetlenség. A 'tilos hibázni' parancs következménye a döntésképtelenség, halogatás, felelősségáthárítás – aminek tömeges megjelenése a társadalom gyengeségét mutatja. Az emberek csak szenvednek, várják, hogy a dolgok jobbra forduljanak, sorsukért másokat hibáztatnak. A magyar felnőtt népesség kétharmada ilyen, passzív-szenvedő-hibáztató módon viszonyul a kihívást jelentő élethelyzetekhez. Célja, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel, példaadással felébresszük a tanult tehetetlenségbe süllyedt embereket. Ha valami nem jó: fogjatok össze páran és csináljátok meg. Ha túl nagy falat: díszítsétek fel, vagy alakítsátok viccessé. Az emberek nem hülyék, fel tudják mérni kompetenciájuk határait. (...) A rendi társadalom modern formája az elitizmus, a politikai elit kormányoz, a tudományos elit a fejlődés motorja, a művészeti elit a szórakozásé... de az elitizmus pont ugyanúgy és ugyanazért instabil, mint az arisztokrácia: a belterjesség torzszülötteket eredményez, a gőg pedig vakká tesz, így a torzulást sem ismerjük fel. A következmény pedig az elitellenesség fellángolása. Az elitizmus alternatívája a cselekvő emberek kisebb-nagyobb csoportjai (mindenki több csoportnak is tagja), a társadalom pedig a családnál lazább, de a nemzetnél azért szorosabb, sokdimenziós hálózat. Népfőiskola, gerillakertészet, padfestés... Az irigyelt skandináv országokban a felnőtt lakosság háromnegyede cselekvő módon viszonyul a kihívást jelentő élethelyzetekhez.”
Bővebben
