Tervezzukmiskolcot.hu: a miskolciak javaslatait várja
Az új portál hivatalosan június 15-én este hat órakor indult el. Két hónapon át küldhetők be az ötletek-javaslatok, majd következhet a témák közös megbeszélése, a városlakók részvételével, utána a szavazás és a költségvetési keret elosztása.
A múlt szerdai startot online közvetített sajtótájékoztató vezette fel (videó cikkünk végén).
Az önkormányzati hetilap hírportálja, a minap.hu így számolt be a fejleményről:
A tavaly meghirdetett Részvételi Program és az idén megszavazott Részvételi költségvetés jegyében indított új internetes felületet Miskolc önkormányzata és a vele együttműködő civilek. A Városháza és a Dialóg Egyesület szakemberei által közösen kidolgozott módszertan arra szolgál, hogy a miskolciak minden korábbinál közvetlenebb, aktívabb módon vehessenek részt a település fontos ügyeinek meghatározásában, ötletek-javaslatok kidolgozásában, sőt, egy erre elkülönített forrás (a 15 millió forintos Részvételi költségvetés) felosztásában.
A [múlt] szerdán üzembe állított tervezzukmiskolcot.hu internetes oldal képezi azt az online, bárki számára bármikor elérhető felületet, amelyen a Részvételi Program céljai és eszközei tanulmányozhatók, a saját javaslatok benyújthatóak, mások ötleteiről vitába lehet szállni avagy felsorakozni mögéjük, és végül (augusztus 15-től kezdődően) az egyes javaslatok anyagi támogatásáról (a Részvételi költségvetésből) közösen szavazni lesz mód.
A tervezzukmiskolcot.hu oldal mindenki számára korlátlanul nyitott, ami az olvasást illeti, a hozzászólásokhoz és ötletnyújtáshoz egyszerű regisztrációt igényel. Ugyanitt lehet jelentkezni a Részvételi költségvetés majdani felosztásában kulcsszerepet játszó Részvételi Tanácsba tagnak. Azok számára is nyitott a csatlakozás lehetősége, akik a regisztrációhoz, illetve e-mailes kapcsolattartáshoz szükséges elektronikus címmel nem rendelkeznek: az év eleje óta immár több városrészben is létrejött – és remélhetőleg egyre bővülő számú – Részvételi Pontok is felkereshetők azzal a céllal, hogy munkatársaik segítsenek a Részvételi költségvetéssel, illetve a Részvételi Tanáccsal kapcsolatos ügyekben. (Listájuk a weboldalon megtalálható.)
Minden további kérdésre a reszvetel@miskolc.hu címen kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők, vagy a 36-46/512-700 (1332-es mellék) telefonszámon.