„Szinva Zöld Folyosó”: a víz, a közösség és az egyensúly

Hamarosan indul a Közösségi tervezés! Pontosabban annak immár nyilvános, második szakasza. A görömbölyi pincesor ügye volt a „kísérlet”, amit követően a Szinva mentén folytatódhat a miskolciak bevonásával zajló közös tervezés. De mit jelent ez pontosan?

A „Szinva Zöld Folyosó” kifejezés arra utal, hogy a városunkon végigfolyó patak partjait olyan módon lehessen fejleszteni, szépíteni, gazdagítani a következő időszakban, hogy az minden ott lakó és minden arra járó örömére és épülésére szolgáljon. A nagy kaland az az egészben, hogy ezúttal az önkormányzat nem saját terveit ismerteti, netán véleményezteti a lakossággal; nem is már létező tervekről kéri a nagyközönség véleményét. Hanem már a „nulladik pillanatban” a városlakókhoz fordul a Városháza: az adott helyzet felmérésében, a szituáció megismerésében, a fontos kérdések megfogalmazásában már a polgárok közreműködését kéri. Ez a közösségi tervezés módszerének lényege. „Kedves miskolciak, ti hogy látjátok a dolgot, mire volna szerintetek itt szükség (és mire nem)?” A kérdések után következhet a válaszok megtalálása, majd a kézzelfogható megoldás – amennyiben igény van rá és lehetőség kínálkozik. De ez már egy később kör lesz.

 

A Közösségi tervezés következő akcióterülete a „Szinva Zöld Folyosó”

 

A téma tehát a Szinva, maga a patak és különösen a két partja. Mi legyen ott? Pontosan hol mindenhol? Melyik szakaszokon van tényleges lakossági igény például kisebb parkokra, hol van sétányokra, hol kerékpárútra, játszóeszközökre, padokra, netán napelemmel hajtott szökőkútra vagy bármi más látványosságra, utcabútorra, új burkolatra, ami kényelmesebbé teheti a közelben élők mindennapjait, és a vízközelbe vonzza a távolabbi városrészek lakóit?

A „Szinva Zöld Folyosó” közösségi tervezési programja hamarosan beindul, várhatóan két hónapon belül. Az előkészítés már az addig hátralévő hetekben érzékelhető lesz az érdeklődők számára. Július-augusztus folyamán az előkészítő stáb igyekszik minden elérhető csatornán színes és szakmailag értékes háttérinformációkkal ellátni a nagyközönséget. Újságcikkekben, Facebook-posztokban, infografikákon, mozgó animációkon mutatva be, mik a patak mentén – a Tiszaitól a Csanyikig tízegynéhány kilométeres szakaszról beszélünk – a lehetőségek, mik a korlátok, mik az adottságok. És ehhez rendelhető majd a továbbiakban, hogy: mik az igények, mik a kívánságok – mik a realitások. Ezek együttese adja ki azt a végső tervet (vagy inkább terveket), amiknek a megvalósítására komoly erőfeszítéseket tehet a városi önkormányzat a következő időszakban. A Közösségi tervezés végeztével megfogalmazódó, a városlakók közös akaratát tartalmazó csomag részét képezi majd a városi fejlesztési stratégiáknak, és az önkormányzat célzottan keresni fogja a pályázati lehetőségeket az anyagi források előteremtésére.

 

A Közösségi tervezés következő akcióterülete a „Szinva Zöld Folyosó”

 

A napokban tehát megindult az előkészítő munka. A szakmai irányítást végző városi főépítész és a Részvételi iroda munkatársaival kiegészült stáb kedden például végigkerékpározott a teljes érintett szakaszon: a Kandó Kálmán tértől indulva a Herman Ottó Emlékparkig. Ahol csak lehetett, szorosan a Szinva partján, hol az egyik, hol a másik oldalon. Felmérve, hol mindenhol alakultak vagy alakíthatók ki kisebb-nagyobb teresedések, hol milyenek a növényzet adottságai, a meglévő burkolatok, utcakapcsolatok, lakóövezetek távolságai. Sok ötlet is felmerült, parkokra, padokra, ilyen-olyan attrakciókra – de itt most tényleg a városlakók kívánságai azok, amik meghatározóak lesznek, a szakemberek csak ezekre reagálva, értékelve szállnak majd be a közös tervezgetésbe. Szunyogh László főépítész és kollégái keddi benyomásai mindenesetre kedvezőek, sőt, felvillanyozóak voltak: azt érzékelték, hogy a Szinva-patak vonala valóban Miskolc meghatározó életterévé és turisztikai célpontjává válhat, erre minden adottsága megvan. Fontos ugyanakkor hozzátenni: a vízfolyás maga egy olyan ökológiai „folyosót” is képez egyúttal, amire tekintettel kell lenni, és a tervezés fő szempontja, hogy megtaláljuk a helyes arányt az épített elemek és a természeti értékek megőrzése között – hangsúlyozta a városi főépítész.

 

A Közösségi tervezés következő akcióterülete a „Szinva Zöld Folyosó”
Szunyogh László városi főépítész (a képen jobbra) stábjával előkészítésképpen végigjárta a teljes miskolci Szinva-szakaszt

 

Képek