Sokakat aktivizált a Részvételi Tanács felhívása
Dönts te! Jelentkezz a Részvételi Tanácsba! – szólt a néhány héttel ezelőtti felhívás, amire több tucatnyi érdeklődő jelentkezett. A város ügyei, fejlődése iránt érzékeny és Miskolcért tenni akaró polgárok közül összesen 46-an töltötték ki a jelentkezési lapot. Közülük kerülhet majd ki a létrehozandó Részvételi Tanács tagságából az a húsz tanácstag, akik majd (10-en) a Részvételi költségvetéshez ötletet beküldőket, illetve (10-en) a részvételiség iránt további érdeklődőket képviselik. (Melléjük társul a testületben még öt, a hivatal által felkért szakember mint segítő.)
A jelentkezők közül a húsz leendő tagot hamarosan kiválasztják a Részvételi Program szervezői, méghozzá véletlenszerűen (számítógépes sorsolással). Ők ezt követően értesítést kapnak a megadott elérhetőségeken. Ez várhatóan augusztus közepéig megtörténik.
A hónap második felében pedig már össze is ül a Részvételi Tanács. Két ülés van napirenden.
A testület feladata: az önkormányzat szakmai természetű „szűrőin” átment, a Részvételi költségvetéshez benyújtott városlakói javaslatokból kiválasztani azt a 45-öt, ami szavazásra bocsátható – és a kettős civil kontroll eredményeképpen fogalmazódnak meg a folyamat végére azok az ötletek, amelyek valóra váltását (a keretösszeg erejéig) vállalja az önkormányzat 2023-ban.
A tanács a Városházán ülésezik majd, két alkalom, csoportosan, személyesen, szakemberek támogatásával.
A lényeg, hogy olyan grémium elemezze és értékelje a civil javaslatokat, amelyet nem a helyhatóság, nem a hivatal, nem a képviselő-testület, hanem azoktól függetlenül dolgozik.