Miskolci Ötletmaraton indul május első hétvégéjén
A Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület és Miskolc MJV Önkormányzata elndítja a Miskolci Ötletmaraton – Verseny és fesztivál 48 órában című, az önkormányzat Részvételi Programjához illeszkedő rendezvényét.
Amint azt a kezdeményezésről az Avasi Közösségi Kávézóban tartott sajtótájékoztatón Varga Andrea, Miskolc MJV alpolgármestere és Molnár Aranka, a Dialóg Egyesület tagja, a Miskolci Ötletmaraton szakmai koordinátora ismertették, a rendezvény időpontja a május 6-8-i hétvége lesz.
Az önkormányzati és civil szereplők együttműködéseként május 6. és 8. között megrendezendő Miskolci Ötletmaraton a részvételi demokrácia egy újabb eszköze városunkban. A tech-világ hackathon elnevezésű rendezvénytípusából eredő „társadalmi hackathon” célja, hogy az állampolgárok által előzetesen benyújtott ötleteket – melyek célja mindnyájunk számára élhetőbb hellyé tenni Miskolcot – önkéntes csapatokban dolgozzák ki az erre jelentkező, ugyancsak civil résztvevők, 48 óra alatt, mentorok segítségével. Közben fesztiválon, koncerteken vehetnek részt, közösséget építhetnek, végül pedig rangos zsűri előtt versenyeznek a kidolgozott ötletekkel. A győztes elképzelések megvalósítását a tervek szerint támogatja majd Miskolc MJV Önkormányzata.