Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

A címbeli rövidítés feloldása: „Szinva Zöld Folyosó”. A kifejezés első eleme értelemszerűen a városképi értelemben is meghatározó vízfolyásra, „Miskolc folyójára” utal, amellyel a borsodi megyeszékhely most már sok évtizedes távlatokban nézve is, úgymond, nemigen tud mit kezdeni... A „Zöld Folyosó” pedig egy készülő koncepcióra utal, ennek az elnevezése. Idézőjelben, hiszen még egyelőre nincs terv, nincs konkrét beruházás – csak a készülődés. (És azért külön írva, mert nem pontosan azonos a „zöldfolyosó” szakkifejezéssel jelölt ökológiai fogalommal.)

A PÁRBESZÉD aloldal FUTÓ VITÁK menüpontjában lehet külön-külön, szakaszonként-városrészenként hozzászólni, ötletelni, érvelni, akár vitatkozni a lehetséges fejlesztési igényekről. (november 1-ig)

A „Szinva Zöld Folyosóról” az elmúlt hetekben indult meg a közös gondolkodás a városlakók, civil szakemberek és szervezetek, valamint a Városháza között. Ez a Közösségi tervezés nevű programelem második állomása; az első, kísérleti terep a görömbölyi pincesor volt tavasszal.

A Közösségi tervezés azt jelenti, hogy az önkormányzat megfogalmazza a kérdést, megjelöli a tervezési területet, megadja a rendelkezésre álló szempontokat, a szakmai elvárásokat és kihívásokat, szükség szerint a hatósági, városépítészeti és egyéb korlátokat – és ezután megadja a startjelet: szóljon hozzá mindenki-bárki, ki hova mit szeretne (vagy mit ne)!

Az előzetes szakmai felmérés abból indult ki, hogy a Szinva-mentén végigvezetendő útvonal elsősorban a gyalogos-, de még inkább a kerékpáros közlekedést vonzhatja magához. Ez az oka, hogy az alábbiakban bemutatott szakmai háttéranyagok legtöbbször kerékpárúttal kapcsolatos kitételeket tartalmaznak. Ez azonban nem jelenti, hogy az SzZF kizárólag bicikliút építéséről szólna! Az csak az egyik, ám jelen pillanatban a legkönnyebb megragadható eleme lenne a majdani beruházásnak. Szinte minden más – a Közösségi tervezés kérdése.

A háttéranyag grafikai részét a Főépítészi Kabinet kötelékében dolgozó Révai Márton építész készítette. Az ő munkája nyomán kialakult nagyméretű térképet mutattuk be például az augusztusban zajlott Szinva Örökség Napok keretében, több helyszínen. És ennek a hatalmas térképnek az egyes részleteit, az összesen 10 (11) szakaszra osztott Szinva-vonalnak a részleteit, kivágott-kinagyított részleteken. A grafikák mellett az adott szakaszra vonatkozó előzetes főépítészi elemzések olvashatók, címszavakban, lényegretörő megállapításokban. Ezek mind az ügy városépítészeti, mind közösségi tervezései, mind egyéb távlati vonatkozásait tartalmazzák (ezért a szövegben időnként előforduló ismétlődések).

Tehát nézzük a szakaszokat (ez a felosztás technikai, nincs kihatása a közösségi tervezés folyamatára), 1-től 10-ig (pontosabban 11-ig), a térképen balról jobbra, azaz keletről nyugatra, a patak folyásiránya szerint haladva:

 

Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

1. SZAKASZ: Majláth – Tokaji Ferenc utca

A lillafüredi kerékpárút képében elkezdődő „Szinva Zöld Folyosó” a Székely – Bartók Béla utca vonalán halad tovább.

Diósgyőrben a Bartók Béla – Tokaji Ferenc utcán mentén haladás biztosítja a turisták, biciklisek számára (a belváros felől érkezve) a „nyílegyenes” megérkezést a Vár utca elejéhez, illetve (keleti irányba tartva) az értelemszerű közlekedést a belváros felé. Végig nyitott kerékpársáv kialakítása a megfelelő megoldás. (Innen elérhető a Tündérkert is, a Diósgyőri vár is.)

Ez a szakasz tehát csatlakozik a megvalósítás előtt álló lillafüredi kerékpárúthoz és annak folytatásaként él tovább.

Kapcsolat kérdése a Szeleta Látogatóközpont felé (a belváros irányából): a lakótelep felől, vagy a papírgyári kisvonat-megállótól?

A lillafüredi kerékpárút képében elkezdődő „Szinva Zöld Folyosó” amikor eléri a Hegyalja utcai lakótelepet, keresendő az ottani közterületekkel való összekapcsolódás lehetősége.

KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS keretében tisztázandó: az itt élők szerint mire volna még szükség.

Onnan egy kis gyaloghíd révén a Székely – Bartók Béla utca vonalán halad tovább az SzZF.

 

Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

2. SZAKASZ: Tokaji Ferenc utca – Lórántffy Zsuzsanna utca

A diósgyőri övezet nagy részén lehetetlen közvetlenül a patak mentén maradni (magántelkek nyúlnak szorosan a vízpartig). A majdani kerékpárút a Tokaji Ferenc utcán érkezik, majd a Szent György-patak mentén húzódó új útvonalra tér le. Itt kisajátításokra lesz szükség (a patakmeder maga önkormányzati tulajdon). Amiként kicsit lejjebb a Szinva kanyarulatánál is, egy magántulajdonú lakótelek tekintetében is (a Pálma utcával átellenben). Továbbhaladás a déli parton – a másikon túl szűkös a hely.

A Nyár utca közelében egy kishídon át-, majd visszajön a déli partra a SzZF. Mindkét (régi) híd megvan, használható, de felújításra szorul. Tehát ismét a déli oldalon vagyunk, ahol egy zsákutca vége található.

A kerékpársáv innen a Lórántffy utcai hídig a Bálint utcán haladhat, amelyet zsákutcaként csak kismértékű, teherszállítás jelentette forgalom jellemez. Terv: középen egy autós sáv, kétoldalt oda-vissza irányú kerékpársáv.

Szinte teljes egészében turisztikai funkciót kell elképzeli ezen a vonalon – elsősorban a kerékpározás tekintetében (a hivatásforgalmi kerékpározás útvonala a Könyves Kálmán utca marad).

A Kilián-dél lakótelepi „garázsfalu” mellett túl szűk a hely a parton, hogy itt haladhatna a SzZF. Viszont a terület nyugati sarkánál már most is napirenden van a KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS keretében zajló fejlesztés, építés. Ez folytatandó, segítendő.

 

Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

3. SZAKASZ: Lórántffy Zsuzsanna utca – Vasgyári út

A Lórántffy utcát elérve a kerékpáros forgalom a hídnál elkanyarodhat a Könyves Kálmán utca felé, ahol elérheti az épülőben lévő új bulgárföldi bevásárlóközpontot/gyorséttermet, majd a DVTK Edzőközpont előtt biciklizve a régi Strekknél kapcsolódik vissza a patakparti sávhoz. Utóbbi a hídtól épülne ki a Szinva közvetlen szomszédságában, a sporttelep mögött megmaradt szűk helyen. (Utóbbi vonalvezetés esetében pontosítandók a partmenti telekhatárok, tulajdonviszonyok.)

Itt nagyarányú rekultiváció, tájépítészeti kezelés szükséges a szakaszon végig. Lehetőségek nyílnak a vízfelülethez való lejutásra, „tó-szerű” teresedések, öblök, zúgók kialakítására.

A lentebbi partszakaszon a Második utca mellett széles, viszonylag rendezett terület áll rendelkezésre.

A Vasgyári úthoz közelítve az átkelés konkrét megoldása/helye függvényében haladhat a kerékpárút: elképzelhető direkt módon (egyenesen), a vasúti sín felett, rámpával, avagy kerülővel a zebrákon át (Vasgyári út, majd Kis Ernő utca, illetve a híd) az Alsószinva utca felé.

Későbbi feladat a Könyves Kálmán utca vonalán a kerékpársáv megjelölésének rendezése.

A stadion utáni partszakaszon (a Számozott utcák lakótömbje déli oldalánál) eltérő tulajdonjogú területek egymás mellett: magán-, önkormányzati, DVTK.

A Számozott utcák küszöbön álló ingatlanfejlesztése során kell megtervezni a területen áthaladó kerékpárutat és sétányt.

 

Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

4. SZAKASZ: Vasgyári út – Nagyváthy utca

A kerékpárútnak a Vasgyári úton való keresztülhaladása megoldandó probléma, és ennek kihatása lehet a túloldali folytatásra. Elképzelhető direkt módon (egyenesen), a vasúti sín felett, rámpával, avagy kerülővel a zebrákon át (Vasgyári út, majd Kis Ernő utca, illetve a híd) az Alsószinva utca felé. Így vagy szemből, vagy a hídról érkezve folytatódhat.

Kicsit lejjebb két telek kisajátítására lesz szükség a part mentén. A Hámor étterem előtti parkoló státusza-használhatósága rendezendő. A Kalapács utcánál szűkülés!

A kerékpárút a Kavics utca mentén haladhat (itt minimális a gépkocsi-forgalom, csillapított az autóközlekedés). Teresedés lehetősége elsősorban a Gyula és a Tímármalom utcáknál.

A Géza utca után lefelé széles zöldsáv található a patakpart és a lakótelep (garázsok, intézményi területek) között. A szomszédos oktatási-nevelési intézmények (óvoda, iskola) esetleg bevonhatók az újranövényesítendő területek gondozásába. A távhőközpont maga épülete talán kilátóterasz (könnyű fémlépcsővel) kialakítására kínál lehetőséget – vajon volna-e ilyesmire kereslet az erre sétálók-biciklizők, lakosok/turisták részéről?

A Győri kapui lakótelep szomszédságában sok évtizedes lakossági igény érzékelhető a vízfelület „közelebb hozatalára” az itt élőkhöz, a lakóterülethez. A víz elérhetősége ezen a szakaszon számos ponton biztosítható. Mind a hidak közelében, mind a köztes szakaszokon.

A Thököly utcai hídnál tervezett felújítási beruházás kapcsán dilemma a leendő kerékpárút (azaz a „Szinva Zöld Folyosó”) optimális átvezethetősége a Thököly utcán. Több alternatíva létezik, amelyek különféle szakmai érveken alapulnak. Használat szempontjából az „egyenes” verzió a legoptimálisabb – ellenben kerülő utat, félő, elkerülnének a két keréken közlekedők, gyalogosok egyaránt. (Rossz tapasztalat utóbbira van több is: északi tehermentesítő vége-kanyar, Dózsa György csomópont.) Műszaki megoldás bizonyára található erre.

A Vászonfehérítő utca mentén az északi oldalon meglévő járda fejleszthető: összeköttetés a lakótelepi házak közötti játszóterekkel, egyéb elemek.

A Szinva felőli oldalon ezen a szakaszon elég szűk a hely (csak egy ösvény az utóbbi években kialakított parkolóhelyek mögött).

A szakasz egészét nézve elképzelhető valahol a patak vonalában valamilyen „kanyar” mint attrakció. Ugyanígy csobogók, szökőkutak (napelemmel), stb., de akár sziget is. Az igények és ötletek mentén lehet kijelölni ezek helyét, megoldásait. Összességében számos hely kínálkozik „pont”-szerű beavatkozásokra.

KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS tárgya lehet, hogy a Vászonfehérítő utca menti járda vonalában milyen, a közlei játszóterekkel kapcsolódó kisebb teresedések, pihenőhelyek, öblök, egyéb programelemek képzelhetők el. Valamint kontaktus közvetlenül a vízfolyással: kiülők, teraszok. Esetleg (a vízügyi hatósági előírások függvényében) rönkök-járókövek a mederben, az átkelés alkalmi lehetőségét kínálva az arra sétálóknak. KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS révén dőlhet el, milyen „attrakciók” lesznek hasznosak-tetszetősek a part mentén: például a Tímármalom, illetve a Gyula utcák magasságában kialakítható teresedések révén, illetve a Vászonfehérítő utcai szakaszon.

 

Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

5. SZAKASZ: Nagyváthy utca – Főtér

Jelentősége: az összekötő városrészek (mint a Győri kapu), illetve Új-Diósgyőr és a belváros közötti közlekedés biztosítása. Szakmai (városépítészeti) és közösségi tervezéssel kapcsolatos megközelítések egyaránt fennállnak: a belváros és Diósgyőr, Lillafüred turisztikai desztinációk összekötése a vendégforgalom számára. (Ez a szerep a felsőbb szakaszokon még jobban felerősödik.) A Petőfi utcán sáv-újraosztás lehet a megoldás a kétirányú kerékpársáv biztosítására. (A buszsáv jelenleg feleslegesnek minősíthető.) Kérdés, hogy a sávok – gyalogos, illetve biciklis közlekedés céljára – hogyan használják a bal, illetve a jobb partot.

A Zrínyi gimnázium utáni részen elképzelhető sétány a bal parton. Kérdésesként kezelhető az iskolai tornacsarnok mellett álló „Neptun búvárklub” ingatlanának státusza (ma már nem a sportegyleté), lakott volta, állaga – esetleges kiiktatása és a helyén a lakótelep és a vízpart közötti összekötő zöldsáv kialakíthatósága.

Szakmai (városépítészeti) és KÖZÖSSÉGI TERVEZÉSSEL kapcsolatos megközelítések egyaránt fennállnak: a belváros és Diósgyőr, Lillafüred turisztikai desztinációk összekötése a turistaforgalom számára. Ha a „Neptun” épület elkerül a Petőfi utca mellől, KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS kérdése lehet: milyen közterület/zöldfelület alakítható ki a helyén?

A Petőfi, a Meggyesalja utcák, továbbá a Kiss Ernő, északi tehermentesítő, valamint a közeljövőben újraépítendő Thököly utcai híd jelentette átkötése nyomán átszerkeszthető a térségen keresztülhaladó gépjárműforgalom. Ennek függvényében a Szinva bal, illetve jobb parti Petőfi utcai aszfaltsávok forgalmi terhelése is átalakulhat. Következésképpen a csillapított forgalmú szakaszok jobb feltételeket kínálnak a kerékpározók, sétálók részére, a patakpart optimálisabb megközelíthetőségével.

 

Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

6. SZAKASZ: Főtér – Kazinczy utca

A kerékpárút ezen a szakaszon már ki van építve. Jelentősége: a belváros elérhetősége, továbbá turisztika kiszolgálása.

A közvetlen a Szinva terasz melletti szakaszon szükséges megcserélni a kerékpárút és a kiülős teraszok elhelyezkedését. Ez szakmailag indokolt és megtervezendő.

A KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS ezen a 6. szakaszon egy későbbi fázisban kap szerepet: amikor az új Főtér tervezése lesz a tét.

Az Erzsébet tér fölötti szakasz a következő években esedékes Főtér-beruházás során kell újratervezni a kerékpárút továbbvitelét a Városház tér, illetve a Petőfi utca felé.

 

Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

7. SZAKASZ: Kazinczy utca – Corvin utca

A Royal-közig kerékpárút az Arany János utcán megy (kerékpársáv), gyalogút viszont közvetlenül a Szinvánál, a balparton. A köznél bemegy a kerékpárút is, és a jobbparton folytatható a Corvinig. A patakmenti sétányra már készíttetett terveket az önkormányzat (évekkel ezelőtt), ezek felülvizsgálandóak – vagy új terv készülhet. Építész/városépítész szakmai kérdés.

A meder mentén konzolos kiülők elképzelhetőek – magántőke (patakmenti vállalkozások, vendéglátóhelyek) bevonásával; a vígügyi hatósággal egyeztetve.

A meder partfala mindenképp felújításra szorul. Vizsgálandó kisebb teresedések, kilátópontok kialakítása. Múlt század eleji „Kis-Velence” hangulat visszahozása. (Lásd korabeli képeslapok fotói, festményei!)

 

8. SZAKASZ: Corvin utca – Szinvapark áruház

A jelenlegi kerékpárút eltávolodik a Szinvától, bonyolult vonalvezetéssel halad a lakótelepen, utcákon, parkolókon keresztül. Megtartandó, de mellett másik útvonal is indokolt: az Arany János utca gépjármű-forgalmának átrendezésével kerékpársávot kialakítani. Magát az utcát is csillapított forgalmúvá tenni kívánatos – közlekedésmérnöki szakmai feladat.

Külön közlekedésszervezési-közlekedésbiztonsági kihívás a „Szinva Zöld Folyosó” saját „mikromobilitás” jellegű forgalmának átengedése a Corvin utcai négysávoson. (Hol?)

 

9. SZAKASZ: Szinvapark áruház – Gömöri vasúti felüljáró

Biciklivel: turistaforgalom, plusz hivatásforgalom, Felsőzsolca–belváros vonal.

A Kóris Kálmán utcán a garázssorokat indokolt felszámolni/áthelyezni innen. Az utcát csillapított forgalmúvá tenni, áthaladó forgalmat megszüntetni. A Bajcsy-Zsilinszky utca felőli „névtelen” tér összeköttetésének lehetősége a vízparttal. Park és játszótér. Kerékpár-közlekedés a patak mindkét oldalán lehetséges.

A Hadirokkantak útján: részben kerékpáros nyom, részben kerékpáros sáv kialakítandó. Szükséges a teljes szakaszon kétoldali irányhelyes, akár nyitott kerékpársáv létesítése.

A Kóris Kálmán utca mindkét oldalára vonatkozóan KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS: mi történjen?

A patak jobb partját illetően KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS: a lakótelepiekkel megbeszélni, mi lehet a (jelenleg kutyafuttatóként szolgáló) teresedésben? Van-e igény gyaloghídra a két oldal között?

A Kóris Kálmán utcai garázssorokat felszámolni/áthelyezni innen. Az utcát csillapított forgalmúvá tenni (áthaladó forgalmat megszüntetni).

 

Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

10. SZAKASZ: Gömöri vasúti felüljáró – Tiszai pályaudvar

Turistaforgalom lehetősége adott (vasúti pályaudvar–belváros). Selyemréti lakótelep és belváros összeköttetése. Itt a kerékpárút már kiépült. (Bár erre a közelben folyó az Y-hidas beruházás nyomán kialakuló környékbeli viszonyok is hatással lehetnek a következő években.)

A vasúti síneknél a kerékpáros-gyalogos aluljárót át kell építeni, nem felel meg a szabványnak, és kismértékben veszélyes is. (Ez távlatibb cél lehet.)

A patakmeder, ahogy máshol is, nagymértékben fertőzött a japánkeserűfű nevű növénnyel. Kiirtása-visszaszorítása feladat, ami országos/nemzetközi szakmai kitekintést igényel. (Egri példa, aggteleki szakemberek; szakmai konferencia Miskolcon?) Viszgálandó a selyemréti strand mögötti gyalogosösvény kialakításának igénye a lakosság körében, valamint a fürdő-kifolyó környezete. Élővilág erősítése. Árvízvédelmi szempontok fontosak ezen a szakaszon; a Sajó visszaduzzaszt. Mederkotrás lehetősége kötelezően biztosítandó!

A balparton sétányszerű rész a strand és a Teleki kollégium között: ennek fejleszthetősége. KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS: mit tartalmazzon? A szakasz közepén lehetne egy gyalogoshíd: összeköttetés a sétány és a kerékpárút között. (Távlati megvalósításban.)

Kifejezetten „zöld” természeti környezet: indokolt a jobb oldalon intenzív növényesítés, fasor a kerékpárút déli oldalán. Ezzel összefüggésben a mederben „természeti” látványelemek: csobogók, öblösödés, stb. (Vízügyi hatósággal egyeztetve.)

 

Mi legyen a Szinva mentén? Közösségi Tervezés: SzZF

(A 11-es sorszámmal jelölt partszakaszra vonatkozóan, tehát a Baross Gábor utcai hídtól lefelé a Sajó-torkolatig: erre a részre vonatkozóan nincsenek különösebb tervek a SzZF-projektben, arra tekintettel, hogy a térséget alaposan átformálhatja a következő években az Y-hidas állami beruházás keleti folytatása.)