Indulnak a Városi Esték: első téma a Várfürdő
A Városi Esték a Részvételi Program újabb eleme, aminek a segítségével a városunkban élők egy-egy őket is érintő témában párbeszédet folytathatnak. A kezdeményezés elindítója a miskolci önkormányzat a vele partner civil szervezetekkel együttműködve.
Ez a műfaj olyan témák megértését segíti, amik évek óta nehézséget okoznak a Miskolcon élőknek – avat be a részletekbe a szakmai vezető, Sélley Andrea a Dialóg Egyesülettől –, vagy komoly érdeklődés tárgya, mint a diósgyőri strandfürdő, a Népkert, a közlekedés-parkolás kérdésköre. Nemcsak hogy nyitott az önkormányzat arra, hogy ezeknek a témák kérdéseit megnyissa, hanem különféle előkészítő folyamatokat is elindított a napokban a tényalapú közéleti beszélgetés felvezetéseként.
A részvételi folyamatok legfontosabb eleme az információ átadása, ezen dolgozik az önkormányzat, néhány civil partner és szakember bevonásával. Mit jelent ez? Ahhoz, hogy egy-egy kellemes estén partneri beszélgetés folyhasson majd az érintettek és érdekeltek részvételével, több hónapos alapos munkát végeznek a szervezők. Olyan szakemberekkel készülnek interjúk, akik – mert ez lesz a Városi Esték programsorozat első nyilvános eleme – a (néhai) diósgyőri strandfürdő témáját segítenek megérteni, s akik át tudnak adni szakmai információkat a nagyközönségnek a strandok üzemeltetése, a vízbázisok, a környezeti, műszaki és építészeti tények, adatok kapcsán. Emellett megszólalhatnak egy podcastban azon városlakók, akik kötődnek a helyhez-területhez-témához, akiknek hangsúlyos véleményük van az egykori Várfürdő múltjáról, illetve jelenlegi helyzetéről*. Ők elmondhatják miért fontos számukra, milyen élmények kötik őket a strandhoz, s most hogyan látják a helyzetet. Egyelőre nem a jövőt építő beszélgetéseken van a hangsúly ebben a fázisban – az önkormányzat a jelenlegi közérzetre kíváncsi, s igazán izgalmas megismerni a tények, adatok mellett, hogyan állunk mi miskolciak a minket érintő kérdésekben... A kölcsönös információ-megosztás jó eséllyel segítheti nemcsak a mai összefüggések megértését, hanem a későbbi közös gondolkodásnak is alapja lehet.
* Mint emlékezetes, a strandfürdő üzemeltethetősége éveken át romlott, problémákat okozott, mígnem az előző évtized közepén, az akkori városházi vezetés bezáratta az önkormányzati működtetésű intézményt. A következő esztendőkben viták alakultak ki az érdeklődő közvéleményben, a korábbi polgármester, illetve illetékes kollégái valójában milyen kijelentéseket tettek a strand bezárása, esetleges későbbi újranyitása, avagy végleges megszüntetése tárgyában... A legtöbben úgy tudják, a kormányzatilag szorgalmazott vár-felújítás és ahhoz kapcsolódó presztízs-beruházások vágták el a jövőt a fürdő számára. A jelenlegi városvezetés ugyanakkor hivatalba lépésétől fontosnak tartotta, hogy a strand hiányának panaszára reagáljon, és társadalmi párbeszédet kezdeményezzen a jövőbeni újranyitás igényéről, esélyeiről, feltételeiről. Ennek egyik eszköze most, hogy a Városi Esték program egyik főtémájává teszi az ügyet.
Érdekesség: az 1930-as évektől létezett intézményesített fürdő neveként az első időszakban a „diósgyőri tapolca-fürdő” nevet használták, vagy mint korabeli képeslapokon is olvasható, a „Diósgyőr-Tapolcza” helymegjelölést. Ennek oka nem az, hogy bármiféle összefüggésben lett volna az akkori Görömböly-Tapolca (ma Miskolctapolca) városrésszel, hanem hogy a „tapolca” kifejezés eredetileg fürdőre, gyógyvízre utal.