Görömbölyön kezdődött, a Szinva mentén folytatódik majd a közösségi tervezés
Közösségi Tervezés: egy újabb fogalom, amit Miskolc éppen megtanul. Ez a kifejezés is abba a családba illik, mint a Közösségi Gyűlés, az Ötletmaraton, a Részvételi Költségvetés (majd még idén a Városi Esték is). Mindezek a tavaly elindított, 2022-ben érdemi szakaszába lépett önkormányzati program, a Részvételi koncepció elemei. A városháza és civil szervezetek együttműködése révén beindult kezdeményezés azt célozza, hogy a – megszokott képviseleti demokrácia eszközein túlmenően – a városlakók, az állampolgárok minél közvetlenebbül is beleszólhassanak életük, illetve a város fejlődésének alakulásába.
A közösségi tervezés ezen belül egy olyan módszer, amivel az érdeklődőket és érintetteket már egy leendő beruházás vagy fejlesztési koncepció első fázisában be lehet vonni. Már ott, amikor felmérjük a helyzetet, összeszedjük a megoldandó feladatokat, kijelöljük a követendő irányokat. Mint például az elmúlt hónapokban „kísérleti terepként” használt görömbölyi pincesorok ügyében. Heteken át helybeliek, pincetulajdonosok részvételével beszélték át önkormányzati szakemberek – a városi főépítész vezetésével –, vajon ez a város különleges értékének számító rész milyen jövőbeni gondoskodást igényel. Úgy jó minden, „ahogy van”? Vagy kisebb-nagyobb fejlesztések indokoltak az ott lakók, ott gazdálkodók érdekében? Netán idegenforgalmi célú beruházásokat igényel a környék, hogy idővel turisták járjanak Görömbölyre, miként az Avasra, vagy az egri Szépasszony-völgybe? Turisták megjelenése hasznos volna Görömböly és Miskolc számára, vagy inkább káros? Milyen út épüljön a pincék elé, milyen nyilvános vécé, milyen parkoló?
Sok érv elhangzott, többféle szempont felmerült az egyeztetés során, annál is inkább, mivel különféle tevékenységet folytató és maga elé célokat kitűző pincetulajdonos van jelen a területen, a vendéglátóstól a bortermelőn át a „sima víkendezőig”. Mindazt, ami felmerült a közösségi tervezés folyamatában, a következőkben értékelik a szakemberek, és még a nyáron lakossági fórum keretében tárják a görömbölyi lakosság elé.
Ennek a kísérleti szakasznak a tapasztalatait hasznosítva pedig folytatódik Közösségi Tervezés mint részvételi programelem. Ősszel várhatóan a városlakók nagyobb rétegét megmozgató téma kerül elő: a „Szinva Zöld Folyosó” kérdése. Miként fejlessze a városon végigfutó patak környezetét az önkormányzat, hol milyen „attrakciókat” látnának szívesen a part mentén az ott élők? Újságokban, interneten, nyilvános fórumokon folyhat majd erről a párbeszéd, sok háttérinformáció megosztásával, s ehhez minden miskolci hozzászólhat kedve szerint. A felhívások és adatok egyaránt a tervezzukmiskolcot.hu weboldalon fognak megjelenni, hamarosan.