Eddig hatszázan szóltak hozzá a diósgyőri strand kérdéséhez
Már több mint hatszázan kitöltötték azt a kérdőívet, amely az egykori diósgyőri várfürdőhöz kapcsolódó „közérzetet” vizsgálja: hogyan képzelnének el egy esetleges fejlesztést a miskolciak. Az eddigi válaszadók többsége szeretné, hogy megnyíljon a „Királynék fürdője”. És erről nosztalgikus elképzeléseik vannak – írja a Miskolci Napló weboldala cikkében, amit az alábbiakban idézünk.
Szeptember közepe óta elérhető az a kérdőív, ami a diósgyőri strand témáját körüljáró első Városi Est kapcsán pásztázza a miskolciak „közérzetét”. Az eredményeket később összegzik a szakemberek és magán a beszélgetős esten, október 6-án bemutatják, hogy a kitöltők szerint legyen-e újra diósgyőri fürdő; ha igen, akkor milyen formában. Mindennek célja, hogy a városvezetők megismerjék a városlakók véleményét egy esetleg fejlesztéssel kapcsolatban, még a kezdetek előtti szakaszban. Úgy tűnik, hogy az állampolgárok ebben partnerek, ugyanis már több mint 600-an töltötték ki a kérdőívet. A kérdőívet, ami ide kattintva érhető el, október 2-ig.
Havasi Virág szociológus, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének oktatója a szakmai stábbal egyeztetve állította össze a kérdéseket.
Kérdésünkre megosztotta, hogy a válaszadók jelentős többsége a jelenlegi gazdasági helyzetben is fontosnak tartja, hogy újra megnyissa kapuit a diósgyőri strand. „Hatvan százalékuk tízessel válaszolt erre a kérdésre” – utalt az 1-től 10-ig terjedő skálára.
Fontos megjegyezni, hogy a harmaduk nem diósgyőri lakosként jelölte meg magát, tehát a városrészen kívül élők egy része számára is lenne jelentősége a várfürdő újranyitásának. A legtöbben azt szeretnék, ha a miskolciak örömére épülne újjá a strand, azonban az eddigi válaszadók 44 százaléka az átlagos – és nem például a luxus igényű – turistákat is szívesen látná egy ilyen komplexumban.
A szolgáltatásokat tekintve kirajzolódik, hogy a többség azt szeretné, ami korábban is volt: a két régi medencét. „Emellett van egy csoport, amelyik magasabb minőségű wellnesst szeretne, az élménymedence és a csúszdamedence egyre kevesebbek számára fontos” – fűzte hozzá Havasi Virág.
Egy személyesebb kérdés úgy szól a kérdőívben, hogy „A diósgyőri strand bezárása óta eltelt 15 év. Hiányzik-e önnek a strand?”. A válaszadók 85 százaléka nosztalgiával teli: hiányzik nekik a várfürdő.