Dönts te! Jelentkezz a Részvételi Tanácsba!

Úgynevezett Részvételi Tanács lesz hivatott a következő hetekben beérkező ötletekről dönteni, melyek valósuljanak meg idén (jövőre) a Részvételi költségvetés révén.

A testület szintén a következő hetekben áll fel, és bárki jelentkezhet a tagjai közé (hasonlóan ahhoz, hogy bárki nyújthat be ötleteket a költségvetéshez). Jelentkezni az alábbi oldalon lehet, az adatokat kitöltve. (Július 31-ig.)

Mint ismert, 2022-ben Miskolc város költségvetésének egy részéről közvetlenül dönthetnek a miskolci lakosok. A felhívásra a helyi állampolgárok és közösségeik küldhetnek be ötleteket, amelyeket a város lakói közösen megvitatnak és rangsorolnak. Cél a lehető legtöbb ember érdekét szolgáló fejlesztések megvalósítása az erre a célra elkülönített keretösszegből. A beérkező ötletek végleges formájukat a Részvételi Tanács segítségével érik el. A döntően helyi lakosokból álló csoport a (formailag már megszűrt) ötleteket továbbfejleszti, hasonló ötleteket összevonnak, valamint kategóriánként 15-re szűkítik az ötleteket, hogy mindenki által átláthatóvá váljon a szavazás.

A Részvételi Tanács fő szerepe, hogy az ötleteket előkészítse és véglegesítse a szavazáshoz. Több nemzetközi és hazai példa is mutatja, hogy egy bizonyos szám felett a beérkező ötletek kezelhetetlenné válnak, megszavaztatásuk kontraproduktív lesz. Nem várható el senkitől, hogy 200-300 vagy annál is több különböző ötletet egyenrangúan végigelemezzen, -értékeljen. Emiatt a Tanács célja, hogy kategóriánként 15 ötletre szűkítse le a megszavazható témákat. A különböző megvalósíthatósági tényezőkön túl a legfontosabb szempont a Tanács számára, hogy a lehető legtöbb miskolci érdekét szolgálja az adott ötlet.

Az átláthatóságot és a hitelességet erősítve a Tanácsot helyi lakosok alkotják:

  •     10 fő ötletgazda
  •     10 fő nem ötletgazda miskolci lakos
  •     5 fő önkormányzati dolgozó (szavazati jog nélkül)

Ez a vegyes összetételű csoport fog dönteni arról, hogy mely ötleteket lehet egybevonni, milyen pontokon kell módosítani és hogy végül melyik 45 ötlet kerüljön a miskolci nagyközönség elé.

Szeptember (1.) 8. és október 15. között: a szavazás több hetes időszaka alatt  mindenki megismerkedhet az ötletekkel és mások véleményével,  a regisztrált felhasználók maguk is véleményt nyilváníthatnak. A város polgárai szavazatuk leadásával maguk döntenek arról, melyik ötlet megvalósítása szolgálja a legtöbb itt élő ember érdekét. Mindenki három különböző kategóriában oszthat szét 5-5 millió forintot. Kinek-kinek a saját döntésén múlik, hogy több kisebb, párszázezres ötletet támogat – vagy kevesebb, de nagyobb költségekkel járó ötleteket.

A jelentkezéseket tehát itt várják, e hónap végéig.