Diósgyőr és a turisták: „Aki egyszer itt volt, visszatér”
A Részvételi program Városi Esték elnevezésű alprogramjának elmúlt hetekbeli témája a diósgyőri strandfürdő, az egy évtizede bezárt létesítmény esetleges újranyitásának, vagy egyáltalán, az elhagyatott terület valamilyen jövőbeni hasznosításának kérdése volt. A közösségi tervezés egyik különleges módszertanát használva a városi önkormányzat és a vele együttműködő civil szakemberek még abban a fázisban igyekeztek eszmecserét kezdeményezni az érdeklődő városlakókkal, hogy bármilyen konkrét tervezés vagy beruházás képbe került volna. Jelen állás szerint az adatgyűjtés, információátadás van napirenden – tegyük hozzá, attól függetlenül is, hogy per pillanat tényleg nem volna semmilyen gazdasági realitása az esetleges újranyitás minimum több száz milliós költségét előteremteni. De, mint mondtuk, a közösségi tervezés, azon belül a Városi Esték sorozata nem is erről szól, nem egy konkrét, már elhatározott és megfinanszírozható beruházás „társadalmasításáról” – hanem egy szituáció, egy városi mértékű kihívás közös felmérése, feltérképezése.
Miután ezt leszögeztük, következzen a téma egyik utolsó aktuális feldolgozási eszköze: a megelőző hetekben készült szakmai háttérinterjúk közül az, amelyik az önkormányzat turisztikai szakcége, a Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjével, Orosz Eszterrel készített a programban közreműködő civil szakember, Havasi Virág szociológus. Orosz Eszter egyébként egyike volt az október 6-i nyilvános beszélgetésen is jelen volt illetékeseknek, az általa a nyitóbeszédek során elmondottak visszahallgathatók a Youtube-re kitett videófelvételről:
Városi Esték: a diósgyőri fürdő kérdése - közösségi beszélgetés, 20221006
Az említett háttérinterjú főbb gondolatai pedig az alábbiakban elolvashatóak:
„Aki egyszer itt volt, visszatér”
Orosz Eszter: – A Midmar Kft. fő profilja a turizmus és idegenforgalom, feladatunk ennek a menedzselése Miskolcon. Tourinform-irodát üzemeltetünk, itt látjuk vendégül azokat a miskolci és nem miskolci vendégeket, akik szeretnének többet megtudni a városról, a helyi látnivalókról. Üzemeltetjük a „Miskolc boltot”, ahol ajándéktárgyakat és helyi termelők termékeiből lehet vásárolni. Üzemeltetjük a Miskolc Pass kedvezmény kártya családot, melynek két fő típusa van. Szintén a mi szolgáltatásunk, hogy rendelhető idegenvezetéseink is vannak és garantált városnéző sétákat is szervezünk. A belvárost, Miskolctapolcát, Diósgyőrt és Lillafüredet érintik ezek, idén már Görömbölyt is. A turisztikailag legfontosabb városrészeinkben szoktuk megszervezni. Ha továbbmegyünk, a turisztikai marketing is a tevékenységünk, vagyis hogy emészthető, fogyasztható, az aktuális igényeknek, médiafogyasztási szokásoknak megfelelő formában elmondjuk, hogy Miskolc miért fantasztikus, miért érdemes ide ellátogatni. A turisztikai kampányoknál cél, hogy ne csak felkeltsük az érdeklődést, vigyük a város jóhírét, hanem hogy arra ösztönözzük az ide látogatókat, ne csak egy napra jöjjenek, hanem ismerjék fel, hogy több napra érdemes. Az a tapasztalatunk, hogy aki egyszer volt itt, és nem elég időre érkezett, az visszatér.
A vár az egyik legnépszerűbb
– Miskolc különleges város, ez a turizmusára is értendő: talán nincs még egy olyan magyarországi település, ami elmondhatja magáról, hogy a városrészei önálló élményigényekkel rendelkező turisztikai desztinációk is egyben. Négy részre szoktuk bontani a várost, Tapolca a fürdőzős városrész, a belváros a kultúra, gasztrokultúra és borkultúra fellegvára; a Történelmi Avassal szoktuk egyben kezelni. Diósgyőr a középkori-történelmi városnegyed és Lillafüred a kultúra mellett a természet, a zöld területe. A pandémia előtt 400 ezer vendégéjszakáról beszélhettünk, ami az azt megelőző időszakban dinamikusan növekedett. A diósgyőri vár az egyik leglátogatottabb attrakciónk volt a felújítás előtt, bízunk benne, hogy visszatér oda a vendégsereg.
Többen a Dunántúlról, kevesebben a határon túlról
– Miskolc vendégei elsősorban belföldiek. Az utolsó „békeévben” 80 százalék belföldi, 20 százalék volt külföldi. Utóbbiak főleg a határmenti országokból. A világ minden tájáról találkozunk vendégekkel, de bőségében szlovák, lengyel, ukrán vendégek vannak. A pandémia változtatott ezen, külföldiek kevesebben lettek, ugyanakkor belföldről sok dunántúli vendég is megjelent, az „utazz itthon” kommunikáció, mondhatjuk, sikeres volt.
Inkább a wellness-élmény
– Amikor működik a vár, Diósgyőr különleges városrész, a maga történelmi hangulatával. Hátránya a városrésznek, hogy elmegy a vendég, meglátogatja a várost, sétál a környékén egy kicsit és nem itt fog megszállni: alacsony a szálláshelyek száma és ez egy félnapos-egynapos programra ad lehetőséget. Amennyiben bővülne az attrakciók száma, a komplexebb élmény ígérete nagyobb látogatottságot és hosszabb látogatási időt eredményezne ebben a városrészben. A Várfürdő a miskolciak nagy-nagy vágya, sok panaszt-kívánságot hallunk, hogy „de jó lenne, de jó volt a strand”. Turisztikailag is releváns, de típusában nem a klasszikus strand, hanem a várfürdő, királynők fürdője koncepciót gondolnánk megfelelőnek. Tapolcán és a Selyemréten megkapja a vendég a strandélményt, változatos medencékkel, csúszdákkal. A vári miliőben, ami értékes, monumentális, a mellé kerülő fürdő inkább az exkluzív, wellness-jellegű élmények köré összpontosuljon, ne a nagy területű napozó és medencetér kerüljön előtérbe. Akkor tudnánk különleges élményt adni a vendégeknek ebben a városrészben is.
Komplex fejlesztés: minden egy helyen
– Amennyiben növekszik a diósgyőri attrakciók száma, nagyon fontos, hogy a szálláshelyek és vendéglátóhelyek is hozzáfejlődjenek, hisz úgy lesz komplex egy desztináció, ha minden típusú szolgáltatás egy helyen vagy közelben elérhető. A látogató meg tudjon szállni, ebédelni, megnézni a látnivalókat. Ezek az ágazatok „húzzák” is egymást.