A győri kapuiak elmondták, milyen Szinvát szeretnének

Legalábbis a Kiss Ernő utca mentén haladó mintegy 1,5 kilométeres szakaszon, amihez kapcsolódóan újból közösségi tervezést szervezett a város. A Győri kapu közösségének érdeklődő lakosai elmondhatták, hogyan képzelik el a Szinva Zöld Folyosó nevű projekt részeként a városrészükön a patak megújulását. Egyebek mellett kutyás, kisgyerekes, kerékpáros és sportos szempontok is elhangzottak.

A Szinva Zöld Folyosó-projektet az állampolgárok bevonásával igyekszik megvalósítani Miskolc. Ennek részeként tavaly több helyszínen is közösségi tervezési alkalmakat szervezett az érintett terület önkormányzati képviselője, a Polgármesteri Hivatal Főépítészeti Kabinetje és a Részvételi Iroda. A cél az volt, hogy megismerjék az elsőszámú érintettek, a helyiek véleményét, vágyait még a tervek elkészülése előtt, hogy azokat majd a lehetőségek fényében be tudják építeni a Szinva megújulásába.

A Győri kapuban is volt egy ilyen alkalom 2022 végén, azonban a lakosok már akkor jelezték, hogy szívesen vennének még egy tervezést, mivel sokan nem tudtak csatlakozni hozzájuk, akik ugyancsak szeretnének véleményt alkotni.

A Polgármesteri Hivatal ennek az igénynek tett eleget február 9-én az Ifiház Kávézóba szervezett újabb közösségi tervezéssel. Mintegy 15 győri kapui érdekelt ment el az eseményre, hogy a Kiss Ernő utca mentén haladó közel 1,5 kilométeres szakasz jövőjéről egyeztessenek.

Fotó: Mocsári László
Fotók: Mocsári László; minap.hu

Bölcs gondolataikat a terület önkormányzati képviselője, Simon Gábor, illetve a Főépítészi Kabinet és a Részvételi Iroda szakemberei hallgatták meg. A konstruktív beszélgetés során elhangzottak segíthetnek abban, hogy a Szinva – és Miskolc – valóban a miskolciakért, és velük együtt fejlődjön.