Mozgásukban korlátozott társaimnak szeretnék segíteni az alábbi ötlet benyújtásával. Azt mesélték nekem, hogy a négykerekű elektromos mopedekkel - egy országos rendelkezés miatt - nem lehet tömegközlekedési eszközre szállni. Sokan vannak a városban, akik nem kerekesszékkel közlekednek, de mozgásukban korlátozottak, így nagyobb távolságokat csak mopeddel tudnak megtenni. Viszont így, hogy ezekkel nem tudnak felszállni a tömegközlekedési eszközökre, gyakorlatilag ellehetetlenült az, hogy akár a város egyik végéből a másikba el tudjanak jutni, hiszen a mopedek lemerülnek útközben. Lehet, hogy Diósgyőrből még eljutnak a Tiszai Pályaudvarra, de vissza már nem tudnak menni vele, így el sem indulnak végül, beszorulnak a saját városrészükbe. Az ötletem az, hogy közösségi moped-töltő állomásokat lehetne telepíteni a város különböző pontjaira, a főbb közlekedési csomópontok, főútvonalak mentén. Ezek segítségével el tudnának jutni miskolci társaink, ahova szeretnének, hiszen ha hosszabb útra is mennek, útközben fel tudnák tölteni elektromos segédjárművüket.