Szinvatakarítás

Jó gyakorlat
Hulladékgyűjtés

A Szinva Örökség Napok programsorozat kapcsán a MATINE tisztasági nagykövetével szövetkezve kezdetekről szerveznek szemétgyűjtő akciókat a rendezvény ideje alatt Miskolcon. Legutóbb önkéntesek tisztították meg az Ötödik és a Hatodik utca közötti szakaszt, ott ahol a Lyukó-patak torkollik "Miskolc gerincébe". Mintegy húsz vállalkozó kedvű miskolci, köztük több fiatal is részt vett a Szinva-patak tisztításának akciójában. Másfél óra alatt 12 köbméter hulladéktól szabadították meg az Ötödik és a Hatodik utca közötti partszakaszt, valamint a Szinva- és a Lyukó-patak medrének ezt a részét. Az összegyűjtött szemét nagyobb hányada építési törmelék volt. De a medrekből cipőket, papucsokat, pelenkákat, ruhaneműket, plüssjátékokat és még egy hintaágyat is kiszedtek az önkéntesek.

A MATINE-Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület ezt megelőzően március közepén tisztította meg a hulladéktól a Szinva teljes szakaszát. Akkor 150 önkéntes 36 köbméter szemetet gyűjtött össze, és azóta a Városgazda is vitt el hulladékot a területről. A szerveződés szemétgyűjtő akciói rendszeresek egyébként városszerte.