Közösségi Gyűlés a klímavédelemről, 2021: egy év után itt a beszámoló

A 2021-ben útjára indított miskolci Részvételi Program eddigi talán legnagyobb szabású vállalkozása a tavaly szeptember-októberi Közösségi Gyűlés volt. Sokezer városlakó kapott rá meghívást, rengeteg embert megmozgatott a közösségi tervezés gondolata, és végül – a kiforrott szakmai metodikának megfelelően – félszázan vettek részt a kétszer kétnapos ülésezésen. A nemzetközi példák nyomán és az ebben jártas DemNet Alapítvány közreműködésével megszervezett első miskolci Közösségi Gyűlés főtémája a klímavédelem volt, különös tekintettel arra, hogy a borsodi megyeszékhely, városunk önkormányzata és általában a miskolciak közössége mit tehet (a jelenben és a jövőben) a klíma, a környezet, a természet, és különösen a levegőminőség megóvása érdekében, itt helyben, lokálisan.

A Gyűlés résztvevői által gondos munkával összeállított javaslatcsomagot Veres Pál polgármester és Varga Andrea alpolgármester vette át a helyhatóság nevében – és ez immár egy éve történt. Egy esztendő múltán jelentés készült arról, ennyi idő alatt az önkormányzati berkekben milyen folyamatok indultak el a javaslatok érvényre juttatása érdekében.

Az önkormányzat éves jelentését e helyt tárjuk az érdeklődő közvélemény elé.

Az alábbiakban letölthető és részletesen áttekinthető a dokumentum.

Maga a 2021. novemberi javaslatcsomag pedig itt található, ugyancsak PDF formátumban.

 

Közösségi Gyűlés, 2021-2022
fotók: Juhász Ákos, Minap

 

YouTube videó