Hírek

Igent mondtak a képviselők a városi klímaszerződésre. Miskolc igyekszik válaszokat találni a klímaváltozás miatt kialakult helyzetre. Ezt szolgálja az elfogadott dokumentum.

Nagy előrelépés a 100 európai klímasemleges és okos város misszióban Miskolc számára, hogy a NetZeroCities visszaigazolta a CCC, azaz a Városi Klímaszerződés sikeres benyújtását.

Klímaszerződés születik márciusban a 100 európai klímasemleges város misszióhoz kapcsolódóan, amely Miskolc és számos magánszemély, cég és szerveződés együttműködésével j

Nem választás, hanem kényszer a klímasemlegességre törekvés, hiszen az utolsó utáni percben vagyunk, hogy visszafordítsuk a káros folyamatokat és megóvjuk a Földe

Öt hasznos workshop zajlott eddig Miskolcon a 100 Klímasemleges és Okos Város Misszió kapcsán.

Az első klímaworkshop a KÉK (Kilián Észak Közösség) térben volt. Bevezette Nagy Dezső biológus, ökológus.

A második workshop az Ady Endre Művelődési Házban volt. Bevezették Gőz Brigitta és Szalkai-Lőrincz Ágnes, az MTVSZ munkatársai.

Szentendrén az ÉMI Nemzetközi Klímasemleges Városok Konferenciáján jártunk (Capacities program), ahol a 100 klímasemleges város misszióban részt vevő Budapest, Pécs és Miskolc mellett más.