Ezzel a címmel és mindennapi tevékenységeink környezetre gyakorolt hatásáról tartott workshopot Laskó-Kuthi Adrienn csütörtök délután az Arany János utcai Célpont Közösségi Irodában.
A Dialóg Egyesület tagjának előadásában egyebek mellett arról szólt, hogy a fogyasztói szokások átgondolása milyen lehetőségeket biztosít akár a nagy nemzetközi problémák enyhítésére is. Laskó-Kuthi Adrienn feltette a kérdést:
„Hogyan érhetjük el, hogy azt együk, amit szeretnénk?”
Egyebek mellett arra is kereste a választ: mi az a túlcsomagolás – és ez hogyan kapcsolódik a körforgásos gazdasághoz, az élelmiszerbiztonsághoz és a hulladékcsökkentéshez.
A klímavédelemért felelős polgármesteri megbízott a mostani, egyben záró összejövetelen ismertette mindennek apropóját – jelesül a 100 Klímasemleges és Okos Város Misszió programját, amelyhez Miskolc is csatlakozott. Márton Ádám hangsúlyozta, most a társadalmasítási, együtt gondolkodási folyamat első körében járnak.
A szakember hozzátette: a tájékoztatás és a társadalmi egyeztetés, illetve a II. Miskolci Ötletmaratonra történő felkészülés jegyében szervezte az önkormányzat a klíma workshopokat októberben, hogy minél többen csatlakozzanak ehhez a misszióhoz. A műhelymunkák során megfogalmazott javaslatokat pedig beépítik a jövő év első felére elkészülő Városi Klímaszerződésbe.
A klíma workshopokon felvetődő javaslatokat a II. Miskolci Ötletmaratonon (november 10-12.) bontják ki a jelenlévők.